A szülők ülnek, a gyerekek egyedül maradtak

Nagysalló |

<p>Három fiatal-, illetve kiskorú maradt szülői felügyelet nélkül Nagysallón, mivel szüleik börtönbüntetésüket töltik Ausztriában.</p>

A községi hivatal a Lévai Járási Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatalhoz fordult, hogy megoldják a tizennégy és tizenhét éves gyerekek helyzetét.

A helyzetet bonyolítja, hogy a család, bár már egy évtizede Nagysallón lakik, állandó lakhelyük még mindig a szomszédos faluban van. Peter Podhorský községi rendőrparancsnok elmondta, hosszú ideje problémák vannak ezzel a családdal, a gyerekek notórius iskolakerülők. A szülők jelenleg zsebtolvajlásért Ausztriában töltik börtönbüntetésüket, de Szlovákiában is több eljárás folyt ellenük a gyerekek iskolakerülése miatt. A férfit már el is ítélték ez ügyben, tehát ha szabadulása után hazatér, itthon is börtönbe kell vonulnia. A nőre is hasonló sors vár. A gyerekek, mióta a szülőket letartóztatták, egész nap az utcán csellengenek, az iskolába még kevesebbet járnak. Peter Podhorský elmondta, gyámjuk sincs, tehát nincs kit felelősségre vonni.

A lányok a legidősebb nővérükkel laknak, aki már húszéves, saját családja van, és a helyiek szerint nem hallgatnak rá a kisebb testvérei. Tizenegyen laknak egy házban, közülük csak ketten felnőttek. Az egyetlen jövedelmük a gyermekgondozási segély, mely az egyik, még iskolaköteles lánynak is jár, akinek két kisgyereke van. A nagylány lapunknak azt mondta, semmiképp sem engedi el a testvéreit, tud gondoskodni róluk. Peter Podhorský elmondta, a bíróságnak kell eldöntenie, kit jelöl ki a gyerekek gyámjául, de szinte biztos, hogy ha az idősebb lánytestvért, azzal nem oldódnak meg a problémák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?