A Szentfölfről érkezik hozzánk a betlehemi láng

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség idén Dél-Szlovákia közel hatvan településére juttatja el a betlehemi lángot. A betlehemi láng szétosztása 22 éves tradícióra tekint vissza. A szlovákiai magyar cserkészek 1991-ben csatlakoz(hat)tak a nemzetközi kezdeményezéshez.

Az ENSZ 1986-ot a béke évévé nyilvánította. Egy osztrák cserkészcsapat ötlete nyomán a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett.

A láng európai „sikertörténetéhez” egy további fontos történeti adalék: Linz város lakói segíteni szerettek volna a testileg fogyatékos gyerekeknek és örömet szerezni számukra. Elhatározták, hogy repülőgéppel elviszik őket a Szentföldre karácsony előtt. Betlehemben a Születés-kápolnában, Jézus születésének helyét körülvilágító mécsesekből hozták el a lángot Ausztriába, ahol az osztrák cserkészek előbb szűkebb környezetükbe, majd az egész országba elvitték a béke és a szeretet lángját.

Azonnal bekapcsolódtak

„A szlovákiai magyar cserkészek a szövetség megalakulását követő évben csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez. 1991-ben az azóta elhunyt Lőrincz János pozsonyi öregcserkész vetette fel az ötletet, azóta évről évre igyekszünk minél több szlovákiai magyar településre eljuttatni a béke és a szeretet lángját” – mondta el a karácsonyi körút kapcsán az Új Szónak Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) ügyvezető elnöke.

Az akció megszervezésében a pozsonyi cserkészeké az oroszlánrész. Vezetőjük, Gyurcsis Júlia idén is ott volt a bécsi átadóünnepségen, melyre december 15-én került sor, a Gusztáv Adolf templomban. Az ünnepségen húsz környező ország küldöttsége vett részt, melyek zsúfolásig megtöltötték a templomot. A négy kontinensen tevékenykedő hét magyar cserkészszövetséget ezúttal az Európai Unióhoz nemrégiben csatlakozott Románia magyar cserkészei képviselték, a többiek tőlük vették át a lángot a ceremónia után. A következő nap a magyarországi Szigetszentmiklóson nagyszabású ökumenikus ünnepség után indultak útjukra a lánghordozók.

Házhoz megy a láng

„A szlovák cserkészek vonaton viszik a lángot, és az egyes állomásokon stafétaszerűen adják át egymásnak, ez a dél-szlovákiai vasúti infrastruktúra ismeretében eléggé nehéz volna, ezért mi mikrobusszal visszük el a lángot a magyarlakta települések egy részére. A körút költségeit adományokból fedezzük” – tudtuk meg Lovisek Júliától, a rendezvény egyik szervezőjétől.

A csapat ma indul útnak, és terveik szerint szombatig ötvennyolc települést ejtenek útba, a legnyugatibb megálló Pozsony, a legkeletibb Lelesz lesz. Azon a negyven településen, ahol cserkészcsapat is működik, a cserkészek igyekeznek elvinni a lángot az összes templomba, és a karitatív intézményekbe. Sőt, több településen kérésre „házhoz is szállítják”.

„A láng csodálatos jelenség, mert úgy lehet szétosztani, hogy semmit sem veszít az, aki adja, semmivel sem lesz kevesebb az, aki megosztja. De osztása révén a fény egyre növekszik! – mondta Csémi Szilárd. – ĺgy karácsony táján szeretnénk mi is egy kicsit a béke hírnökei lenni.”

A legnagyobb szlovákiai magyar ifjúsági szervezet vezetője hangsúlyozta, a betlehemi láng eljuttatása a hazai magyar településekre nagyon lényeges és népszerű projektje a szervezetnek. Ám az ilyen látványos, országos, kampányszerű rendezvények mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szervezet hetente igyekszik érdekes elfoglaltságot biztosítani 1500 gyermeknek és fiatalnak. (ba, jg)

Ahonnan a láng származik

Jeruzsálemtől délre, idillikus dombvidék lankáin terül el a bibliai város, Betlehem. A lépcsőzetesen emelkedő sziklás domboldalon olajfa- és ciprusligetek itt-ott feltűnő foltjai tarkítják a vidéket. Betlehem a héber Beit Lehem szóösszetétel származéka, jelentése a „kenyér háza”, míg mások szerint az arab Beit Lahm kifejezésből ered, melynek értelme a „hús háza”. A bibliai emlékeket és evangéliumi események színhelyeit őrző várost szántóföldek és legelők övezik. A Születés-bazilika a világ egyik legrégibb keresztény temploma, egy kicsiny barlang fölé épült, melyet már a korai keresztény időkben Jézus születési helyenként tiszteltek. Kr. u. 135-ben Hadrianus császár azzal a céllal, hogy a keresztény vallási kultusz elterjedését megakadályozza, a barlangot és a közeli kiserdőt Adonisz pogány isten tiszteletére szentelte. Nagy Constantinus 332-ben elrendelte a nagyszabású bazilika felépítését, visszajuttatván a keresztény hagyomány egyik legkedvesebb helyét hívői számára. (szmcs)

A betlehemi láng útvonala

December 19., szerda

07.00 Pozsony

07.30 Somorja

08.25 Dunaszerdahely

09.10 Csallóköznádasd

09.35 Baka

10.00 Bős

10.45 Nagymegyer

11.50 Komárom

12.50 Marcelháza

13.35 Szentpéter

14.30 Kürt

15.00 Für

15.45 Szőgyén

16.35 Muzsla

17.15 Köhídgyarmat

17.45 Kéménd

18.30 Zselíz

20.40 Ipolyság

21.30 Ipolyfödémes

22.05 Palást

December 20., csütörtök

08.00 Palást

09.45 Fülek

11.00 Rimaszombat

13.00 Rozsnyó

15.15 Szepsi

17.40 Borsi

18.45 Királyhelmec

19.30 Lelesz

22.15 Kassa

December 21., péntek

08.30 Kassa – Premontrei

09.00 Kassa

09.35 Jászó

16.00 Lédec

17.00 Nyitrageszte

17.45 Alsóbodok

18.35 Kálaz

20.00 Nagykér

December 22., szombat

07.00 Nagykér

08.05 Tardoskedd

09.00 Udvard

09.50 Érsekújvár

10.55 Szímő

11.35 Gúta

12.50 Nádszeg

13.45 Deáki

14.35 Vágkirályfa

15.20 Galánta

15.50 Hidaskürt

16.30 Diószeg

17.00 Nagymácséd

17.45 Nagyfödémes

18.50 Egyházfa

19.40 Csenke

20.30 Csallóközcsütörtök

21.10 Fél

Az időpontok hozzávetőlegesek, a közlekedési helyzet függvényében módosulhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?