A szakhatóság szerint mégsem szennyezett az ivóvíz Somorján

ivóvíz
Somorja |

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) mai közleménye szerint nem kell figyelembe venni annak a vizsgálatnak az eredményeit, mely szerint szennyezett Somorja ivóvize. 

Az ok: nem hivatalos mintavételről volt szó, a helyzetet egészségügyi szakemberek vizsgálják.
      
„Jelenleg nem kell semmilyen egészségvédelmi intézkedést hozni az előző vizsgálati eredmények miatt” – biztosított Zuzana Drobová, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) sajtóosztályáról. Elmondta, olyan vizsgálat alapján, amely nem garantálja az elemzett mintaanyag eredetét, az ÚVZ nem fogadhat el egészségvédelmi intézkedést, mint például az ivóvízhasználat korlátozását.

Drobová megerősítette, hogy az ÚVZ jegyzőkönyvet kapott egy akkreditált laboratóriumból, mely szerint egy március 21-én végzett vízvizsgálat során négyféle növényvédő szer jelenlétét mutatták ki az ivóvízben. Az egyik növényvédő szer mértéke elérte az egészségügyi határérték háromszorosát. „A jegyzőkönyvből azonban kiderül, hogy nem akkreditált mintavételről van szó, a vizsgálat megrendelője maga vette a mintát” – mondta Drobová.
  
„A növényvédő szerek jelenlétének vizsgálatához a mintavételnek meg kell felelnie bizonyos feltételeknek, technikai normáknak, ilyen a mintavétel módja, a tárolóedény típusa, a laboratóriumba szállítás módja és ideje. Ezek  biztosítják, hogy az eredményeket számításba lehet venni” – magyarázta.
 

Az ÚZV egyúttal arra emlékeztetett, hogy a nem hivatalos vizsgálat során talált vegyi anyagnak a megengedettnél háromszor magasabb értéke „nem mérvadó, és nem érvényes rá a megadott határérték”. A hivatal azt is hozzátette, hogy az ivóvíz-szolgáltató csak azoknak a növényvédő szereknek a jelenlétét köteles vizsgálni, amelyek jelenléte feltételezhető az adott térségben. 

A Progresszív Szlovákia parlamenten kívüli párt szerint, amely a vizsgálatra felhívta a figyelmet, az erre vonatkozó törvény pontatlanul fogalmaz: „Azt írja, hogy csak azokat a növényvédő szereket, illetve ezek metabolitjait kell vizsgálni, amelyeknek a jelenléte feltételezhető az ivóvízben. Azt viszont a törvény nem írja, hogy mi alapján.” (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?