1640 évvel ezelőtt, 375-ben a város mai területén álló Brigetio katonai táborban hunyt el I. Valentinianus római császár.Dél-KomáromAz évforduló alkalomból előadásokat és megemlékezést tartanak.
A római császárra emlékeznek
1640 évvel ezelőtt, 375-ben a város mai területén álló Brigetio katonai táborban hunyt el I. Valentinianus római császár.
Dél-Komárom
Az évforduló alkalomból előadásokat és megemlékezést tartanak. A pannóniai születésű Valentinianus 364 és 375 között uralkodott (társcsászárként Valensz nevű öccsével), nevéhez fűződik a pannóniai limes megerősítése és számos Duna parti őrtorony építése. 375. november 17-én a Brigetioban folytatott béketárgyalást a kvádokkal, ami után szívrohamot kapott és meghalt. A rendezvénysorozat keretében Kiss Gábor a késő római katonák fegyverzetéről tartott előadást, tegnap – a halála évfordulóján – a Legio Brigetio Együttes közreműködésével tartottak megemlékezést, holnap pedig Fehér Tamás, a Magyar Numizmatikai Társulat tagja a Brigetióban előkerült éremkincsekről ad elő. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.