A tavaszi Ringató foglalkozásokon, melyeket az érsekújvári térségben Danczi Mónika vezet, március idusára is hangolódnak a szülők és a tipegők.
A Ringató foglalkozásokon is hangolódnak március idusára

„Bármit lehet tolmácsolni a legkisebbeknek, köztük azokat az irodalmi, vagy más jellegű szépségeket, értékeket, amiket a kicsik a saját érzékelésükkel még nem tudnak felfogni. Mindezt a szülőkön keresztül közvetítjük.
Ha a szülő szereti Petőfi Sándor verseit, illetve azt, amit képvisel, akkor a gyerek is szeretni fogja mindazt, amit ez jelent a szüleinek.
A kicsi gyerek a környezetéből magába szívja az értékeset, legyen az Petőfi Sándor, vagy akár Jókai Mór. Szeretni tud mindent és ki tud állni mindenért, amiért mi kiállunk” – fogalmazta meg Danczi Mónika foglalkozásvezető.
Hétfőnként Érsekújvárban, a Czuczor Gergely Alapiskolában tart foglalkozásokat 16.30 órától, keddenként 9.55 órától Szőgyénben a Csongrády Lajos Alapiskolában, páratlan héten Érsekkétyen 11 órától az egyházi óvodában találkozik a babákkal és a szülőkkel. Szerdánként 10.30 órától Tardoskedden a Faluházban, majd 15.45 órakor Udvardon a Zöld Ág Óvodában találkozik a magyar családokkal. Csütörtökön 10 órakor Muzslán a könyvtárban, 11.15 órakor Köbölkúton a Stampay János Alapiskolában köszönti a tipegőket és azok kísérőit, majd 16.30 órától a kürti alapiskolában tart zenés foglalkozásokat az érdeklődőknek.
Hogy közvetlenebbül érzékeltesse a szabadságharc eseményeire való hangolódást, Danczi Mónika az ölbéli játékokra utalt, például a Hóc, hóc Budára című dalra, amelyben illeg-billeg a szülő ölében a gyermek, amikor eljátsszák, hogy így mennek a rácok, így meg a kozákok, majd délcegen lovagolva, a szülő térdén kiegyenesedve dalolják: hóc hóc hóc vágtat a magyar, vágtat a magyar és az utolsó kiáltásnál a magasba emelik a gyermeket. Elmondása szerint számos ehhez hasonló ölbéli játék van a tarsolyában a foglalkozásokon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.