A repülőtérről jelentem

Érzékeny vagyok, sőt gyakran szentimentális, és első látásra apróságnak tetsző dolgoknak is komoly jelentőséget tulajdonítok. Nem tudom, egyetértenek-e velem, de valamiért úgy érzem, az ember attól a naptól számít helyi lakosnak valahol, amikor kimegy a reptérre valakiért. Nem csak arról van szó, hogy a földön üdvözli ismét a szerencsésen landoló rokont vagy barátot, hanem köszönti őt a városban is, ahová az illető megérkezett. Remek érzés, ha az érkezőt várják a reptéren, ha vidáman integetnek neki, esetleg a nyakába is ugranak, kiveszik a kezéből a bőröndöt és betessékelik egy kényelmes kocsiba. Az én dolgom annyival nehezebb, hogy nincs autóm, így a helyi tömegközlekedésre kell bíznom magamat és vendégeimet, hacsak épp nem állok olyan jól anyagilag, hogy jusson taxira, vagy nem sikerül időben odaszerveznem egy autós ismerőst.

Kis hazánkban két helyen működik nemzetközi repülőtér, Pozsonyban és Kassán. Tíz éven át ez utóbbi hely vendégszeretetét élveztem, januárban azonban áttettem székhelyemet a fővárosba, pozsonyi vagyok tehát, és két héttel ezelőtt végre lelki értelemben is pozsonyi lettem, lásd a második mondatot. Nos, le a kalappal a közlekedési vállalat előtt. A buszok rendszeresen járnak, húszpercenként, ami Kassához viszonyítva hatalmas dolog. Hazánk második legnagyobb városában ugyanis óránként jár az autóbusz a repülőtér és a vasútállomás között, és bár a vonatkozó rendelet szerint minden járathoz biztosítani kell a buszközlekedést, a helyiek ezt meglehetősen sajátosan értelmezik. A városi busz a gép landolása után öt perccel indul a reptérről, azaz elméletileg van esélye az utasnak, hogy elérje, valójában azonban mire átesik az útlevél-ellenőrzésen, a pogygyásza pedig előkerül a gép gyomrából, az autóbusz rég messze jár. Ha nincs kedve egy órát várni a következőre, beülhet a kijáratnál sorakozó taxik valamelyikébe, ahol újabb kellemetlen meglepetés éri. A várost olyan ügyesen osztották úgynevezett zónákra, hogy a reptér már nem számít Kassa részének, azaz a taxis erre hivatkozva automatikusan dupla tarifát számol. Ha ráadásul éhesen érkezik az utazó, ismét pechje van, étterem ugyanis nem működik a nemzetközi repülőtéren, így néhány szikkadt sonkás bagett közül választhat, és ihat hozzá egy kávét potom negyvenöt koronáért. Két deci ásványvíz harminc korona, a kóla árát meg se mertem kérdezni. Pozsonyban ezzel szemben üdítőautomata működik barátságos árakkal, a büfé kínálata kielégítő, árai pedig nem riasztók. Az információs stand gazdagon el van látva angol és német nyelvű szóróanyaggal, programfüzetekkel, sőt ingyen térképet is kap az idegen. Van mindenféle bankautomata (nem csak egyféle!), a pénzváltó pedig hivatali munkaidőn túl is nyitva tart. Lehet szállodai szobát foglalni, autót bérelni, szóval ez itt már Európa, vagy legalábbis nagyon közel kerültünk hozzá. Épp a minap hallottam, hogy az osztrákok is kezdik felfedezni maguknak a pozsonyi repülőteret. Ha spórolni akarnak, innét repülnek. A mi fővárosunkból egyebek között Stockholmba, Párizsba, Rómába, Barcelonába, valamint öt angliai városba lehet eljutni egyenes járattal, nem beszélve Tel Avivról és az indiai Amritsarról.

Legdrágább barátnőim egyébként épségben megérkeztek Dublinból. Olyan büszkén vártam őket, mintha legalábbis az enyém lenne a reptér. Gyertek szépen utánam, mutatom, merre kell menni a buszhoz. Öt perc múlva indul is, itt lehet rá jegyet venni. Bedobod a pénzt és megnyomod ezt a gombot, látod? Kellemes az idő itt nálunk, Pozsonyban, szeretjük ezt mi, pozsonyiak, mert nekünk, pozsonyiaknak idén bőven kijutott az esőből…