A rendőrség azt állítja, hogy már rég elkapták a leselkedő fantomot

 fb Zobor a Zoborčania

A rendőrség szerint a nyitrai Zobor városrész lakói álhíreket terjesztettek. A zoboriak szerint azonban még múlt héten is megjelent náluk a fantom.

Jana Šinková nyitrai rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy a Nyitrai Járási Rendőrkapitányság Nyitra - Zobor városrészében 2023 második felében a vagyon elleni bűncselekmények megnövekedett számát regisztrálták.

Ezért a rendőrség ott gyakrabban járőrözött, hogy elfogja az elkövetőt. „A rendőrség intenzíven együttműködött Nyitra Zobor városrészének károsult lakosaival, és a megszerzett térfigyelő kamerák felvételei alapján az elkövetőt más hasonló cselekményekkel hozták összefüggésbe Szlovákiában és Csehországban” – állítja a szóvivő.
Hozzátette, hogy a gyanúsított, aki feltehetően Nyitrán és Hrnčiarovcén követte el a bűncselekményeket, már a rendőrség kezében van. A férfit állítólag Lengyelországban vették őrizetbe, ahol szintén bűncselekményt követett el.

Galéria

A szóvivő elmondása szerint az embereknek már nem kell aggódniuk, de ennek ellenére azt tanácsolják, hogy zárják be a házukat és az autójukat, és ha problémájuk van, forduljanak a rendőrséghez.

A rendőrség a legutóbbi lopással vagy betöréssel kapcsolatos beszámolókról azt állítja, hogy átverések. A pluska.sk-t azonban többen is megkeresték a lakosok közül, akik meg vannak győződve arról, hogy a valódi fantom még mindig szabadlábon van. Beszámolójuk szerint alig egy hete látták Zobor városrészében. A probléma az, hogy még ha az emberek ilyen információkkal rendelkeznek is, nem jelentik a rendőrségen, mert sokszor nincs bizonyítékuk.

Kapcsolódó cikkünk

(pluska, fotók: fb Zobor a Zoborčania)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?