Újra felbukkant az autókkal közösülő fantom

d
Pécs |

Akár börtönbe is kerülhet Gergő, aki több autóval is közösült a múltban.

Vírusként terjedt a videó az interneten, amin egy pécsi férfi látható, aki éppen egy Smarttal közösül az éjszaka közepén - az esetről mi is beszámoltunk. A meglehetősen szokatlan tett elkövetőjéről, Gergőről késöbb kiderült, hogy nem az első eset volt, hogy autóval közösült - erről ő és nagymamája is beszámolt.

A legújabb áldozata egy Opel Corsa volt, az ügyészség pedig vádat is emelt. Elmondásuk szerint a Smarttal való közösülés miatt azért nem tudtak jogi lépéseket tenni, mert a kár nem haladta meg az 50 ezer forintot, azaz nagyjából 155 eurót.

A Bors felvette a kapcsolatot az elkövető szomszédjaival is, ők elmondták, hogy köztudott Gergő perverziója a környéken, voltak olyanok, akik miatta emeltek magasabb falat, mert már túl gyakran járt át etyepetyézni az autójukkal. Ezért korábban felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték a fiatalembert, így most nem kizárt, hogy letöltendő büntetés vár rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?