A regisztrált menekültek egyharmada már talált munkát Galántán

GA-munkaügyi hivatal
GALÁNTA |

Közel száz ukrajnai menekültet regisztráltak eddig a galántai munkaügyi hivatalban. Egyharmaduk már munkát is vállalt.

A hétfői (március 21.) összesítés alapján eddig 93, az ukrajnai háború elől elmenekült személy jelentkezett a Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatalban Galántán. „Az ideiglenes menedékkérelem beadása után a szükséghelyzetben lévőknek járó segélyért folyamodtak az érintettek. Március 22-ig 36-an vállaltak munkát az ideiglenes menedékkérők közül“ – tudtuk meg Marianna Šebovától, a Munka-, Szociális- és Családügyi Központ szóvivőjétől.

Munkát keresnek

Marianna Šebová arról is tájékoztatott, hogy a hivatalban a legtöbb menekült a munkalehetőségek iránt érdeklődik, illetve a szükséghelyzetben lévőknek és a gyermekétkeztetésre igényelhető segélyt kérvényezik. „A szükséghelyzetben lévőknek járó segélyt nemcsak a hivatalban, hanem a nagykapacitású menekültközpontokban is igényelhetik. Az egyszerűbb ügyintézés érdekében a Munka-, Szociális- és Családügyi Központ kétnyelvű, szlovák-ukrán, illetve szlovák-angol űrlapokat készített a menekültek számára. A 15 évnél fiatalabb gyerekeknek járó étkezési támogatás kérvényezéséhez szintén kétnyelvű dokumentumok állnak rendelkezésükre, amelyek minden munka-, szociális- és családügyi hivatalban megtalálhatóak” – részletezte a szóvivő.

Fontos az együttműködés

Eddig Nagymihályban, Homonnán és Nyitrán létesítettek nagykapacitású regisztrációs központokat, és hamarosan Besztercebányán és Pozsonyban is megnyitják, ahol a munkaügyi hivatalok alkalmazottai segítik az ügyintézést és tanácsadást nyújtanak az országba érkezőknek. „Munkatársaink szorosan együttműködnek a községi és városi hivatalokkal, figyelemmel kísérik a településeken elszállásolt menekültek számát. Mindez azért fontos, hogy ne alakuljanak ki hosszú sorok a munkaügyi hivatalokban. A munkát keresőknek azt ajánljuk, hogy tájékozódjanak a www.sluzbyzamestnanosti.gov.sk portálon, ahol az ajánlatokat ukrán nyelven is megtalálják” – zárta Marianna Šebová. Keddig (március 22.) 90 Ukrajnából érkezett gyermeket helyeztek el gyermek- és családi központokban Szlovákiában, köztük egyetlen esettel sem kellett a galántai Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatalnak foglalkoznia. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?