A regényes életű poéta, a magyar Ovidius – Gyöngyösi István emlékezete

Tény, hogy rendkívül mozgalmas időszak volt a 17. század. Törökellenes háborúk, vallási villongások, reformáció és ellenreformáció, rendi felkelések, lassan szárba szökő magyar írásbeliség, kezdeteiben formálódó, még ugyancsak gyerekcipőben járó, latin klasszikusok mintáját nagy kedvvel követő nemzeti irodalom kialakulása és megannyi más esemény jellemezte.

 
Életrajzokban megmaradt

Gyöngyösi István 1629-ben született, s érdekes módon még születési helye is bizonytalan. Ungvár, Radvánc, Munkács. E három helyet jegyzik különböző források. Radvánc tűnik a legbiztosabbnak, e helyre többször visszatért, biztosan állítható, hogy valamilyen birtoka volt itt Gyöngyösinek. Szinte teljesen biztos, hogy apja, Gyöngyösi János kisnemes, jogász után őt is reformátusnak keresztelték, erre közvetett bizonyítékként szolgál, hogy a későbbi poéta a híres sárospataki kollégiumban tanult, tanulmányai végzésének évét 1650 tájára tehetjük. Sárospatakon maga Comenius is egyik mestere volt, s minden bizonnyal már tanuló évei alatt művelte a költészetet Gyöngyösi. Talán Ovidius költészetét is ekkor ismerte meg, aki nagy hatással volt rá egész életében. Gyöngyösit Kovásznai Sándor teológus tanár „magyar Ovidiusnak” nevezte. Ritka poétai jó sors az, ha valakit már életében megbecsül a közönség! Gyöngyösi István elmondhatta azt, hogy életében a legnagyobb magyar költőnek tartották! Ez persze nem volt egyenlő az anyagi biztonsággal és jóléttel, de aki poétának adja a fejét, az nem is várja el a versekből való megélhetést! (Egyébként Gyöngyösi híressége és elsősége egészen a 19. századig tartott, egy Arany Jánosnak kellett ahhoz megszületnie, hogy erről a címről őt onnan finoman lesimogassa!) Hogy mikor volt, mikor lehetett kényelmes és nyugodt élete Gyöngyösinek? Pályája kezdetén egyáltalán nem, ez biztos. 

Izgalmas életút

Már 1653-ban vármegyei esküdtté választották Gömör megyében, ami azzal járt, hogy a szolgálattévő szolgabíró mellett segédkezett a törvényes eljárásoknál. Úgy tudják a források, ekkor már házas ember volt, felesége, bizonyos Baranyi Ilona révén pedig birtokos Csetnek városában. Ugyancsak keveset tudott kedves otthonában tartózkodni, állandóan úton volt. 1658-ban Füleken, Nógrád megye megbízásából Koháry II. István füleki várkapitány mellett hadbíróként működött. Első nyomtatásban megjelent műve, egy korabeli pletykákban ismert történet, báró Wesselényi Ferenc és Széchy Mária várostrommal induló szerelmének és későbbi boldog házasságának története, a Márssal társalkodó Murány Vénusz, éppen Zrínyi Miklós halálának évében, 1664-ben jelent meg. Írta ezt a művet Stubnyafürdőn, a híres fürdőhelynek hévizének áldott jó hatását élvezve. Ide, a fürdőhelyre akkori munkaadóját, Wesselényi Ferenc nádort kísérte el. Ennek az országos tekintélyű úrnak volt a költő belső kamarása, udvari jogásza, titkára, titoknoka, s bizony ez a munka rengeteg utazással járt. A híres összeesküvésről, császárellenes mozgolódásról a költő nem igen tudhatott, abba nem avatták bele, szerencséjére! 1667-ben a nádor elhunyt. 

Balogvár lakótorony maradványa 

Hűség és emberség

Éppen ezekben a nehéz embert próbáló időkben mutatkozott meg Gyöngyösi emberi nagysága, egykori urának özvegyét, Széchy Máriát a legnehezebb, pereskedő, üldözésekkel terhes időkben sem hagyta el, jogászi szolgálatait folytatva. Ezért is kaphatta meg Széchy Máriától 1699-ben – részben jutalmul, részben 400 tallér kölcsön zálogául – Babaluska, azaz Babarét falucskát. Közben 1668-ban elhunyt a költő felesége Csetneken, négy gyermekükről írnak a források, őket Gyöngyösi apai birtokán, Radváncon helyezte el, miközben őt magát Balogvár kapitányává nevezték ki. Hogy ez a várkapitányság nem volt túlságosan ínyére, ez több, Széchy Máriának címzett levélből is kimutatható lehet.

Murány vára

Állítólag Murány várában, az özvegy nádorné belső cselédeinek fondorlatossága, pletykálkodása, egy nőcseléddel való hírbehozása miatt büntetésből helyezte őt várkapitányi posztra Széchy Mária. Ez ellen sokat tiltakozott Gyöngyösi, de egészen 1670-ig betöltötte ezt a posztot. Akkor a Wesselényi-féle összeesküvés miatt Füleken bebörtönözték, csak Szelepcsényi György esztergomi érsek közbenjárására sikerült szabadulnia. Ez is fontos adat a költő életében, hogy kihez fordult segítségért! A római katolikus érsekhez! Tehát ekkor már ő is áttért erre a hitre. A Habsburg ellenreformáció idején az ilyen hitváltás sok főnemesi és nemesi családnál bevált gyakorlat volt. Szabadulása után Radváncon élt egy ideig, majd az 1676-tól Gömör vármegye főispáni posztját betöltő báró Andrássy Miklóshoz szegődött. Ismét, mint afféle személyi titkár, ügyintéző, jószágigazgató, jogtanácsos, aki nem átallott saját vagyonkájából olykor kölcsönt folyósítani urának. 1674-ben 45 évesen ismét megnősült Gyöngyösi István, Andrássy Miklós feleségének, Zichy Máriának fiatal komornáját, nemes Görgei Juditot vette feleségül. Nászajándékul Csetneken házat kapott, ide költözött korábbi házasságából származó négy gyermekével, az új házasságból még négy gyermek született. Alig tíz év után, 1685-ben az Andrássy-család birtokára, Krasznahorkaváraljára költözött, szolgálataiért kisebb-nagyobb birtokrészeket kapott, a vár alatt, egy kisebb úrilakban élt népes családjával. Híresen jó szónokként, jogászként az Andrássy Péter támogatásával 1686-ban Gömör vármegye első alispánjává választották Gyöngyösit a nemesi rendek. Hét éven át ismételten mindig újraválasztották őt, ami igen nagy megbecsülésről árulkodik! Bár politikai és közéleti munkássága sikeres volt, őt és családját újabb tragédia érte. Második felesége 1691-ben, alig 36 évesen hunyt el Krasznahorkaváralján, ekkor a költő már 62 éves is elmúlt. Ezután még hat évig Andrássy Péter szolgálatában állt, fáradhatatlanul próbálta gazdája és saját vagyonát gyarapítani, s bár nádori adományt kapott bizonyos Kubinyi -és Márriásy-birtokokra – melyekben a jászói konvent is megerősítette – nem tudta érvényesíteni birtokjogait, emiatt perben és viszályban maradt az érintett családokkal. 1697-ben ismét – ezúttal már véglegesen – Csetnekre költözött. Egy szerényebb, de megfelelő, a pompás gótikus templomhoz közeli házban lakott családjával.

A csetneki gótikus templom

Még idős korában is aktívan dolgozott. Ekkorra már ezt a gazdag életművet mutathatta fel: Rózsakoszorú (Lőcse, 1690); Porábul megéledett Phoenix avagy… Kemény János… emlékezete (Lőcse, 1693); Palinodia Prosopopoeia Hungariae… (Lőcse, 1695); Uj életre hozatott Chariclia (Lőcse, 1700). 

Az írás élete végéig foglalkoztatta, Ovidiust se hagyta el. Ahogy a napi munkát sem! 1700-ban Pelsőcön a Gömör megyei nemesség ismét alispánná választotta, s hiába akart e posztról félévente lemondani, a főispán és a megyei rendek ragaszkodtak személyéhez! Élete utolsó fél évtizedében is a megye felvirágoztatásáért, rendjéért, békéjéért, gyarapodásáért dolgozott. Egyik utolsó, Rozsnyón keltezett levele máig a járási levéltárban található. Ebben azért fordul a fejedelemhez, hogy a megyében járó hadaknak a lakosságot érintő zaklatásai ellen panaszt emeljen. Kapott-e rá választ vagy sem, nem tudni! Ugyanis 1704. július 24-én az életének 75-ik esztendejében Gyöngyösi István itt hagyta ezt az árnyékvilágot. 

A rejtélyes sír megtalálása

A történet bő 76 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy csetneki származású leány, az azóta már sajnos elhunyt Bendélyné Beitler Dóra, néhai budapesti lakos felfigyelt családtagjainak a csetneki temetőben lévő sírja mellett egy helyi viszonyokhoz képest szokatlan formájú, díszes, de kissé megkopott oszlopra. Akkor azon még olvasható volt a felirat. Amely azt hirdette, Gyöngyösi István költő földi maradványai pihennek alatta. Erre a feledésbe merült tényre figyelmeztette az irodalomtudósokat Bendélyné Beitler Dóra, el is kezdődött a kutatás! Bár Gyöngyösi István életéről meglehetősen sok adat maradt fenn, pontos temetkezési helye nem volt biztosan ismert, csak a rozsnyói katolikus halotti anyakönyvben maradt fenn adat elhunyta tényéről és időpontjáról. A költő utódai sem voltak hűtlenek Csetnek városához, annak a főterén lévő Immaculata-szoborcsoportot és a barokk templomot is ők építették. Az adatközlő leírása szerint a csetneki temető egykori ravatalozókamrájához közel sikerült megtalálni a síremléket. Tököly Gábor művészettörténész és e sorok szerzője 2003 novemberében először a csetneki községháza illetékeseinél tájékozódtak. Egy „nagyon régi” síroszlopról volt tudomás, ezt kellett megtalálni. Sikerült! Az oszlop meglehetősen rossz állapotban állt a Dóra néni által nagyjából megjelölt helyen, a régi halottasháztól délkeletre. Szerencsére a csetneki temetőben nem történtek jelentős változások az elmúlt 300 évben sem. A fellelt oszlopon 2003-ban feliratnak már nyoma sem volt! A homokkőbe vésett betűknek csupán nyomát lehetett sejteni. Mégis, hála a sorsnak, ez a vidék akkor rendelkezett egy magyar emlékekre különösen fogékony művészettörténésszel, aki sajnálatosan fiatalon hunyt el, s akit Tököly Gábornak hívtak. Főleg az ő érdeme, hogy az akkoriban éppen a csetneki Immaculata-szoborcsoportot restauráló cég munkatársai felújították a sír-oszlopot. Példásan szép munkát végeztek.

2004. július 24-én pedig egy bensőséges ünnepségen, Gyöngyösi István halálának háromszázadik évfordulóján néhány lelkes híve újraavathatta a síroszlopot.

Stephanus Gyöngyösi emlékét Csetneken megőrizték. Idén 316 éve már halálának. S hogy halványulna megint az emlékezet? Talán nem. Talán…