A pillanat varázsa – nemzetközi fotókiállítás Párkányban

Párkány
Párkány |

Január nyolcadikán nyitották meg a párkányi Barta Gyula Galériában a Magyar Fotóművészek Világszövetsége Nemzetközi Magyar Fotószalonjának tárlatát, amelyen hat szlovákai szerző huszonkét fényképét is megtekintheti a közönség. 

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége immár 19. alkalommal rendezte meg a nemzetközi fotószalont, amelyet a szervezők nemzet köztinek neveztek el, mert az összmagyarság fotográfusai versenyeztek, öt kategóriában. 112 alkotótól csaknem 1500 fénykép érkezett be, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Kanadából Romániából, Szerbiából, Magyarországról és természetesen Szlovákiából is küldtek felvételeket. Az Apáti-Tóth Sándor, Baghet Iskander és Szamódy Zsolt Olaf alkotta szakmai zsűri a beérkezett anyagból 289 fotót tartott kiállításra méltónak, Szlovákiából hat szerzőtől 22 fényképet soroltak be. A zsűrizett képekből katalógus készült, a párkányi galériában a katalógus anyagából láthatunk egy minőségi, 44 képből álló válogatást. Külön kiemelendő, hogy a fotószalon idei emblematikus képe, amely a plakátra is rákerült, hazai, bajtai alkotó műve, Horesnyik Ervin természetfotós játszó kisrókákat fényképezett le, és ezzel a világszövetség bronzérmét nyerte el, a „játszunkˮ kategóriában. A hagyományos kategóriák mellett idén II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választásának 315. évfordulója kapcsán is lehetett fényképeket küldeni, emellett a Kárpát-medencei magyar népcsoportok, a természetfotók és a Játszunk fantázianevű kategóriák szerepeltek külön tematikus blokként a versenyben. A szlovákiai magyar és az észak-magyarországi alkotók évek óta sikeresen szerepelnek a fotószalonon, Toldi Zorán érsekújvári fotóst az MVSZ bronzérmével díjazták most a Kárpát-medencei magyar népcsoportok kategóriában, a martosi Sedliak Pál pedig ebben a kategóriában oklevelet kapott. Horesnyik Ervin bajtai természetfotós szintén bronzérmet kapott, de meg kell említenünk a lévai Mészáros Lajost, a perbetei Varga Tibort és a komáromi Prezmeczky Pétert is, akik szintén kiváló képekkel mutatkoztak be a közönségnek. A pályázaton Hloska Tibor csallóköztárnoki fotográfus is részt vett. A fotószalon legsikeresebb alkotójának ezúttal Sándor Tóth Zsuzsanna hatvani fotós bizonyult, aki a pontozásos versenyben a legsikeresebb szerző díját kapta meg. 

A Párkányban bemutatott anyag tulajdonképpen egy vándorkiállítás, a fényképeket Dunaszerdahelyen, Naszvadon, Léván, a Füleki Városi Galériában és Ózdon, a digitális erőmű galériájában is kiállítják. 

A párkányi megnyitón részt vett Eifert János budapesti fotóművész is, akiről minimonográfia jelent meg, és aki barátként, kollégaként üdvözölte a megjelent fotósokat. Eifert János a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tiszteletbeli tagja volt, tavaly óta pedig a szövetség rendes tagja. 

Nagy Tivadar szervező, a szövetség alelnöke az Új Szónak úgy nyilatkozott, most már tizenharmadik alkalommal látogattak el Párkányba, ahol mindig értő és szívélyes fogadtatásra találnak, ezért most a nemzetközi fotószalon legújabb katalógusát ajándékozták a Barta Gyula Galériának. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?