A párkányi testület is ellenzi a körzeti hivatal megszüntetését

Párkány |

<p>A párkányi képviselő-testület keddi ülésén egyhangúlag elfogadott határozattal tiltakozik a Párkányi Körzeti Hivatal tervezett megszüntetése ellen. Egyben a javaslat átértékelésére szólította fel a belügyminisztériumot.</p>

Tárcaközi egyeztetés tárgya a belügyminisztérium azon tervezete, melynek alapján a közeljövőben több körzeti hivatal szűnhet meg. A belügyi tárca a párkányi körzeti hivatal mellett a szenci, a bazini, és a Kassavidéki hivatal bezárását javasolja. A tervezet kidolgozásánál a régióbeli munkanélküliség és a földrajzi távolság volt a legfontosabb kritérium. Ennek alapján csak ott szüntethetnének meg hivatalt, ahol alacsony a munkanélküliség és nem jelentene gondot egy másik körzeti hivatalba való utazás.
A Párkányi Körzeti Hivatal megszűnése esetén a régió lakosainak Érsekújvárba kellene utazniuk. Vannak olyan települések, amelyek több mint 70 kilométerre fekszenek a járási székhelytől. Kiskesziről csak átszállással oldható meg a beutazás. Sok településről idő- és pénzigényes a járási központ megközelítése. A Párkányi Körzeti Hivatal felszámolásával ráadásul újabb húsz munkahely szűnne meg a nagy munkanélküliséggel sújtott térségben.
Farkas Iván és Szigeti László, az MKP két alelnöke petíciót kezdeményezett a Párkányi Körzeti Hivatal bezárása ellen. A tiltakozók kézjegyével ellátott íveket eljuttatták a párkányi körzet összes érintett településére. A párt helyi képviselőcsoportja nevében Csepregi Zoltán indítványt nyújtott be az önkormányzat keddi ülésén. „A testület ennek alapján egyhangúlag elfogadta azt a határozatot, amellyel a Párkányi Körzeti Hivatal megszüntetése ellen tiltakozunk” – nyilatkozott lapunknak Csepregi.
Natália Hattalová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa korábban azt mondta, a tervezet még csak tárcaközi egyeztetés szintjén van. Végső formát az év végén kap, ezért a belügyminisztérium nyitott a vitára.
„A testületi ülést megelőzően Ján Oravec polgármester és a város összes képviselője aláírta a petíciót. Nem pártügyről, hanem közösségi érdekről van szó” – mondta Csepregi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?