A nemzetközi díjat nyert ékszert is bemutatták

Ógyalla. Pénteken este 18 óráig láthatják az érdeklődők a Csemadok helyi alapszervezete által rendezett „Ügyes kezek” kiállítást a helyi kultúrházban.

Ógyalla. Pénteken este 18 óráig láthatják az érdeklődők a Csemadok helyi alapszervezete által rendezett „Ügyes kezek” kiállítást a helyi kultúrházban. Kocskovics Gabriellától, az alapszervezet elnökétől megtudtuk, idén másodízben gyűjtötték össze az ügyes kezű ógyallaiak munkáit, és állították ki azokat néhány napra az ádventi időszakban. „Szeretnénk, ha minél többen látnák, milyen tehetséges emberek élnek közöttünk, megcsodálnák alkotásaikat, és akár egy-egy ötlettel is szolgálhatnánk a karácsonyi előkészületekhez” – mondta.

A szebbnél szebb kötött, horgolt, hímzett munkák mellett festményeket, karácsonyi dekorációkat, gyertyatartókat, mézeskalács-kompozíciókat is találunk a kiállításon. Több kézimunka érkezett a helyi gyermek-krízisközpontból, a magyar alapiskolából, valamint a két nyugdíjasotthonból is.

A kiállításon helyet kaptak a jelenleg a Budai Rajziskola grafikus szakán tanuló, rendkívül tehetséges ógyallai fiatalember, Dibusz Vilmos rajzai, festményei is. A hétfő esti megnyitón a résztvevők megcsodálhatták a Dibusz testvérpár másik tagjának, Berkes Klára ékszerművésznek az idei Tahiti Gyöngy Trófea (Tahitian Pearl Trophy) nemzetközi ékszerversenyen harmadik díjjal jutalmazott női karkötőjét is. Mivel az értékes darab őrzését a szervezők nem tudták felvállalni, a karkötő a további napokon már nem látható. Az idősebb korosztály képviseletében Macsánszky Béla helybéli naiv festőt köszönthették a rendezők a tárlatnyitón, akinek szintén több alkotása tekinthető meg a kiállításon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?