A narancssárga krétával rajzoltak zebrát az útra

Kassa |

<p>Színes krétával felfestett gyalogosátkelővel lepte meg a kassaiakat a villamossínek felújítását végző Dúha vállalat.&nbsp;</p>

Az óvodások aszfaltrajzára emlékeztető remekmű olyan mulatságosra sikeredett, hogy elkészítése után pár perccel már több százan posztolták ki és vicces megjegyzéssekkel kommentálták a korántsem professzionálisan kivitelezett zebrát az interneten. A sárga krétával kijelölt és satírozott sávokat a Dúha cég dolgozói festették fel a Kuzmány útra. „Úgy néz ki, mintha a másfél éves kislányom festette volna. Lehet, hogy az aszfaltrajz normáinak megfelel, de a forgalmi szabályoknak biztosan nem” – írta a közösségi portál egyik látogatója. „Azon gondolkodom, ki a bolondabb: az, aki ilyen zebrát volt képes felfesteni, vagy az, aki jóváhagyta” – tette hozzá egy másik kommentelő. A posztokra Natália Raslavská, a Dúha vállalat PR menedzsere válaszolt. Elmondta, ideiglenes jelzésről van szó, melyet a rendőrség jóváhagyásával készítettek a vállalat dolgozói. „Az ideiglenes átkelőhelyet később állandó, szakszerűen felfestett zebrával fogjuk helyettesíteni. A munkálatok mihamarabbi befejezése céljából el kellett távolítani az egyik fából készült hidat, melyet ezzel az ideiglenes átkelővel helyettesítettünk” – közölte nyilatkozatában Raslavská.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?