A Matica kikelt a rimaszombati Arany János-szobor ellen

Rimaszombat |

<div>Arany János szobrának elhelyezése a rimaszombati Tompa Mihály téren ellentétben van a besztercebányai Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal (KPÚ) áprilisi határozatával - áll a Matica slovenská helyi szervezetének állásfoglalásában.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

A Matica ezért felszólította a polgármestert, Jozef Šimkót, hogy vétózza meg a képviselőtestület döntését, mely lehetővé tette volna a szoborállítást.  A Matica a KPÚ határozatának ismeretében már a testületi ülés előtt is kérte, hogy ezt a pontot vegyék ki a javaslatok közül. Állásfoglalásuk szerint meg akarták előzni "a szlovák és a magyar nemzetiségű állampolgárok békés együttélésének megzavarását a városban és a régióban." A KPÚ határozatában azt javasolja, hogy Tompa szobrát helyezzék át az eredeti helyére, a tér közepére, Petőfi Sándor szobrát távolítsák el a térről, és több szobrot ne helyezzenek el itt.  Jozef Šimko polgármester a SITA hírügynökségnek elmondta: újabb állásfoglalást kér a műemlékvédelmi hivataltól, és ehhez fogja tartani magát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?