A Limes Romanus az UNESCO ajtaján kopogtat

Izsa |

<p>Izsa iparművészeti műhellyel, Almásfüzítő interaktív bemutatótérrel gazdagodik.</p>

A Limes Romanus kopogtat az UNESCO ajtaján – ezzel a címmel nyújtott be közös pályázatot az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Programhoz Izsa és Almásfüzítő. A terv megvalósítására 1,7 millió eurót sikerült lehívniuk. Domin István, Izsa és Beró László, Almásfüzítő polgármestere a sajtó képviselői előtt írta alá a támogatási szerződést. A pályázatnak köszönhetően Izsán iparművészeti műhelyeknek helyet adó új épülettel bővül a 2013-ban átadott Római Kori Múzeum és Tájház, a falu két végére a római kort idéző őrtornyokat helyeznek ki, Almásfüzítőn interaktív bemutatóteret, konyhát, négy korhű lakóházat, fűzlabirintust és római kori játszóteret létesítenek. A szlovákiai részre 850 ezer, a magyarországira 520 ezer euró jut, a költségek 10 százalékát az egyes államok, 5 százalékát az önkormányzatok állják. A mostani pályázat kötődik a két testvértelepülés korábbi közös projektjéhez, amelynek során nálunk a múzeum, a Duna túlpartján pedig az Azaum tábor készült el. Beró László tájékoztatása szerint az egész évben zajló foglalkozások, bemutatók mellett évente három alkalommal rendeznek a római kort idéző nagyobb ünnepséget, a legközelebbi ezen a hétvégén, a szőlő- és borünnep lesz.

„Tájházunk és múzeumunk udvarán már eddig is tartottunk foglalkozásokat, nyári táborokat, sok diákcsoportot fogadunk, az iparművészeti műhelyek elkészültével viszont magasabb szintre léphetnek ezek a foglalkozások” – mondta Domin István. Az épület terveit, ahogyan annak idején a múzeumét is, Litomericzky Nándor építész készítette.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a németekkel és az osztrákokkal együtt a magyar kormány 2018. január 31-ig benyújtja a Limes Romanus (a római birodalom védelmét szolgáló határvonal) nevezését az UNESCO-világörökség listára, ehhez a beadványhoz csatlakozik az izsai Leányvár (Kelementia) és a másik szlovákiai tábor, az oroszvári Gerulata is, második körben pedig Románia és Bulgária. „Ha az UNESCO világörökséggé nyilvánítja a Limest, az a turizmus jelentős fellendülését jelentheti térségükben is” – tette hozzá Domin István.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?