A lévai kórházban is megkezdték az egészségügyi dolgozók oltását

lévai kórház

Csütörtökön megkezdték a COVID-19 betegség elleni védőoltások beadását a lévai kórházban is, eddig mintegy 200 dolgozót oltottak be. Az első két nap alatt csaknem 500 kórházi alkalmazottat terveznek beoltani.

Január 11-től a lévai kórház nyilvános oltóközpont lesz. Ján Belanský kórházigazgató elmondása szerint az, hogy milyen gyorsan lesznek képesek beadni az oltásokat, attól függ, hogy az egészségügyi minisztérium milyen mennyiségben fogja biztosítani azokat. A nyilvános oltóközpontot a volt fül-orr-gégészeti osztályon fogják berendezni. Az oltásra előzetesen regisztrálni kell. Időpontot a korona.gov.sk portálon keresztül lehet majd kérni. „Kérem az állampolgárokat, hogy fontolják meg ezt a lehetőséget, és oltassák be magukat” – biztatott Belanský.

Gabriel Mančík igazgatóhelyettes felhívta a figyelmet, hogy a COVID-19 elleni oltás ingyenes és önkéntes alapú. Minden, 18 évnél idősebb személy beoltathatja magát, kivéve az állapotos nőket és azokat, akik korábban súlyos anafilaxiás sokkot kaptak. Az oltást 21 nap után meg kell ismételni. A szakértők szerint a beoltott személy nagyjából egy évig védett marad az új típusú koronavírussal szemben.

A lévai kórházban 59 ágyat és három egységet csoportosítottak át. „Jelenleg 37 koronavírus-fertőzött pácienst kezelünk, heten mesterséges lélegeztetésre szorulnak. A kórház 87 munkaképtelen kórházi alkalmazottat tart nyilván, közülük 47 COVID-19-pozitív” – tette hozzá Belanský.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?