A legjobb vidéki kultúrházak közé kerülhet a komáromi VMK

EBVMK
Komárom |

Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ (EBVMK) főépületének színpadán nagyszabású fejlesztés zajlik. Az intézményben úgy látják, az új hang- és fénytechnikának köszönhetően jelentősen javul majd a műszaki színvonal, s ezáltal a szlovákiai vidéki kultúrházak élbolyába kerülnek.

A fejlesztésnek az év végéig kell befejeződnie, emellett azonban rendben zajlanak a programok is, vagyis az EBVMK-ban mostanában van munka bőven. Lakatos Róbert igazgató ugyanakkor rendkívül elégedett. Az öltözők felújítása mellett hamarosan telepítik az új hang- és fényrendszert. Ez gyakorlatilag az jelenti, hogy a színpad sávjától befelé – beleértve a talajburkolatot is – teljesen megújul az infrastruktúra, s mindenekelőtt a fényeknek örülnek a legjobban. „Egy hangrendszert mindig tudtunk bérelni, de a fényt, ami stabilan ott van a színpadon, azzal mindig bajunk volt. Körülbelül 50-50 ezer eurónyi tételeket jelentenek ezek külön-külön” – magyarázza Lakatos. A nagyteremben ugyanakkor van, ami eleve jó állapotban volt – ilyen például az akusztika, amelyet a hozzáértők nagyra tartanak. Ha az oldalsó hangfogókkal ellátott falakat most akarnák kialakítani, az rendkívül drága beruházás lenne. Így ha befejeződik a most folyamatban levő munka, országos szinten a legjobb vidéki kultúrházak közé kerület az EBVMK. Mivel a Covid alatt bukkant fel az eredeti pályázati kiírás, s a járványügyi óvintézkedések is a részét képezték annak, ezért a főbejáratra „érintésmentes” fotocellás ajtók kerülnek.

A jelenleg zajló felújítást az Integrált Regionális Operatív Programból finanszírozzák. A néhány évvel ezelőtti pályázati felhívás a kulturális intézmények infrastruktúrájának felújítására irányult. Az első körben nem voltak azonnal sikeresek a komáromiak, de mivel a nyertesek közül nem mindenki tudta teljesíteni a vállalásait, így végül az EBVMK tervei is sorra kerülhettek. Ez persze nem ment könnyen, ugyanis egy hónap volt a közbeszerzés lefolytatására és a szerződés megkötésére, ráadásul utófinanszírozást is meg kellett oldani. Utóbbiban aztán a város nyújtott segítséget, miután a képviselő-testület november eleji ülésén megszavazta az áthidaló hitel felvételét. A projekt teljes költsége mintegy 184 ezer euró. 5% önrészre volt szükség, míg 170 ezer eurót tesz majd ki a kulturális minisztérium támogatása.

Lakatos Róbert összességében úgy látja, manapság a közönség nemcsak a színpadi produkciótól várja el a magas minőséget, hanem a körülményektől is. Az igazgató szerint a nagytermi klímaberendezés felszerelése lesz a következő lépés, amelyet 2024 nyarán terveznek megvalósítani. Ahhoz pedig, hogy azt mondhassák, az épület teljeskörű renováláson esett át, hátra van még a 650 fős nagytermi nézőtér átépítése. Ehhez azonban minden eddiginél komolyabb forrásokra lesz szükség, s előreláthatólag és leghamarabb csak évek múlva valósulhat meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?