<p>Kérvénnyel fordult a városi hivatalhoz 17 kabátfalui kerttulajdonos, illetve lakos, arra kérték az illetékeseket, helyezzenek el sebességkorlátozó táblát ebben a városrészben.</p>
A közlekedésrendészet dönthet a közlekedési tábláról
A lapunkat megkereső Marosi András, a kérvény egyik kezdeményezője elmondta, hogy a keskeny úttesten a járművezetők gyakran leszorítják a gyalogosokat, kerékpárosokat. „Száguldoznak itt az autók, vannak, akik a megengedett 50 km/órás sebességet is bőven túllépik, veszélyeztetve az arra haladók testi épségét – panaszolta. – Ezért fordultunk a városhoz, hogy tegyen lépéseket az ügyben.” Kovács Anikó, a hivatal területrendezési osztályának munkatársa kérdésünkre elmondta: a hatályos törvények értelmében a közlekedésrendészethez továbbítják a kérvényt. „Ez a szakhatóság illetékes annak elbírálásában, hogy kihelyezhető-e a lakózónát jelölő tábla, az ilyen zónában a megengedett sebesség 20 km/óra – magyarázta. – Pozitív elbírálás esetén a város elkészítteti és kihelyezi ezeket a táblákat, ha viszont a közlekedésrendészet elutasítja a kérésünket, más megoldást kell keresnünk.” Kovács Anikó elárulta azt is, hogy nemrégiben az egyik kabátfalui polgár azt kérvényezte, a 8 tonnánál nehezebb járműveket tiltsák ki az adott településrészről, ám ezt a kérést a közlekedésrendészet megalapozatlannak találta és elutasította.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.