A középkor visszatért Leleszre (fotók)

<p>Szlovákia két legkeletibb magyar cserkészcsapata adott otthont a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség XIV. Országos Akadályversenyének és Métabajnokságának. A királyhelmeci és leleszi cserkészek több, mint 300 cserkészt láttak vendégül az év legnagyobb megmérettetésén, térben és időben a távolba repítve minden résztvevőt.</p>

A középkorba hívott vissza az ünnepélyes megnyitó, a keresztes lovagok kalandjait felelevenítve egy rövid jelenetben, amely megadta az izgalmas hétvége hangulatát. Másnap kora reggel pedig már el is indultak a cserkészek, hogy egy egész napos túra során adjanak számot cserkésztudásukról és ügyességükről. A kenuzás, íjazás, biciliklizés mellett előkerült többek között az ősi magyar rovásírás, a csomók ismerete vagy épp az állatnyomok olvasása. A nap végén a leleszi premontrei kolostor udvarán igazi középkori lakoma várta a túra teljesítőit finom falatokkal, élő népzenével, de nem maradtak el hagyományos kézműves foglalkozások sem. A sötétedés beálltával pedig az ellenséggel megütközve bizonyították a cserkészek, hogy az értékek melyek mellett a keresztesek harcoltak kiállták az idők próbáját. A győzelmet egy szemkápráztató tűzzsonglőr bemutatóval ünnepelték a résztvevők.

Vasárnap került sor az Országos Métabajnokságra, melyben a cserkészek sportolói oldalukat mutathatták meg. A tét nem volt kicsi, ugyanis a győztes egy évig magának tudhatja a „Szent Grált”. Az egész napos küzdelem után a két kategória győztese a kiválóan teljesítő Bős, és a korábbi évek bajnoka Szepsi métacsapata vehette át a kupát. Az esti szentmise és istentisztelet után táncház, teaház és filmvetítés közül választhattak a cserkészek, majd hétfőn kora reggel újabb élményekkel gazdagodva tért vissza mindenki saját településére. (Bodzás Gergely; Lengyel Zoltán felvételei)

 

Az eseményt a szervezők bő háromnegyed évig készítették elő. A középkort idéző verseny kampánynak része volt három trailer is: A múlt elkezdődött A csapda A küldetés

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?