A komáromi sebészek új technikát alkalmaznak a hasfali sérv műtéti kezelésére

Komáromi kórház
Komárom |

A komáromi kórház sebészei Szlovákiában elsőként sikeresen alkalmaztak egy innovatív technikát a hasfali sérv műtéti kezelésére.

Ez utóbbi a laparoszkópos eljárás tökéletesített változata, amelynek köszönhetően a páciensnek kevésbé fájdalmas a műtét utáni időszak, és nagyon gyorsan visszatérhet a hétköznapi életviteléhez. Maga a műtét azonban technikai szempontból igényesebb a hagyományos laparoszkópos műtétnél.

„Az első két pácienst sikeresen megműtöttük. Már otthon vannak, jól érzik magukat”

– közölte Martina Pavliková, az Agel csoport szóvivője. Ez utóbbihoz tarozik a komáromi kórház is.

A műtét során az ún. eTEP technikát alkalmazzák. Eduard Csekes műtőorvos az új eljárás pozitív hozadékai között a műtét utáni fájdalom mérséklődését említette, továbbá azt, hogy csökken a sebgyógyulási szövődmények, valamint a sérv kiújulásának kockázata. A páciensek ráadásul nagyon gyorsan felgyógyulnak, és rövid időn belül újra dolgozhatnak, fizikai aktivitásokat is végezhetnek.

Rudolf Pelikán, a kórház igazgatóhelyettese elmondta: a komáromi orvosok több, külföldi iskolázáson is részt vettek. A komáromi kórház  rendelkezik az új típusú műtéthez szükséges felszereléssel. Az újféle laparoszkópos eljárás ugyanakkor nem minden típusú sérv kezelésére javallott, figyelmeztetett Pavliková.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?