A Komáromi járásban megfelelő a „járványfegyelem“

Komárom
Komárom |

Ám az aktív esetek száma továbbra is nagyon magas: hétfőn 2339-en voltak koronavírusosak a Komárom Regionális Egészségügyi Hivatal (RÚVZ) nyilvántartása szerint.

A múlt hét folyamán, február 22-28-a között 788-szor antigén-, 254 alkalommal pedig PCR-tesztek segítségével 1042 főnél mutatták ki a Covid-19-et – tájékoztatta az Új Szót Helena Uríčková, a RÚVZ epidemiológusa és igazgatóhelyettese. Március 1-ével Komáromban 739, Gútán 273, Ógyallán 109, végül Naszvadon 160 fő volt aktív fertőzött. Ami az aktív gócpontokat illeti, a járásban két gyermek-, és három idősotthonban vannak továbbra is csoportos fertőzések. Emellett összesen 27 családi járványt tartanak nyilván több településen, ahol legalább három, legfeljebb pedig hat fő Covid-pozitív.

Érdeklődésünkre Uríčková elmondta, a járásban kifejezetten jó a járványfegyelem, a hivatalnak az idei évben mindösszesen hét szabályszegésről van tudomása: hat alkalommal a maszkhordás elmulasztása, egy esetben pedig a karanténkötelezettség megszegése okozott gondot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?