A komáromi határátkelő továbbra is zárva – az ingázóknak is

Komárom
Komárom |

Sokan reménykedtek a két Komárom közti ingázók közül, hogy csütörtök reggeltől legalább ők átmehetnek az Erzsébet hídon. A határátkelőhely azonban továbbra is „hermetikusan” zárt, a magyar és a szlovák rendőrök is elutasítják a próbálkozókat.

Értesüléseink szerint voltak olyan komáromi személyek, aki ezt követően a Medve – Vámosszabadi átkelőhelynél próbáltak átjutni a szlovák–magyar határon, s át is engedték őket érvényes személyi okmányokkal és munkáltatói igazolással. Ez egyébként nagyjából 90-100 kilométeres kerülőt jelenthet azoknak, akik az egyik Komáromból a másikba szeretnének átkelni. Délben a szlovák rendőrség hivatalos Facebook-oldalán aztán megjelent egy közlemény, miszerint a komáromi Erzsébet híd a magyar állam döntésének értelmében továbbra is le van zárva mindennemű forgalom előtt.

Ami átjárható

Az említett közlemény felsorolta azokat a határátkelőhelyeket, amelyeken zöld fényt kaptak az ingázók. Medve – Vámosszabadi, Párkány – Esztergom, illetve Újhely – Sátoraljaújhely között csak a személyforgalom engedélyezett. Dunacsún – Rajka, Miglécnémeti – Tornyosnémeti, valamint Ipolyság – Parassapuszta esetében a személy- és a teherforgalmat is lehetővé tették a szervek. Az átlépés csak azon magyar és szlovák állampolgárok számára engedélyezett, akik a két ország határaitól számított 30 kilométeren belül élnek vagy dolgoznak. A határellenőrzéskor az érvényes személyi igazolványon túl a munkáltató igazolását is fel kell mutatni. Az ingázókra nem vonatkozik a kéthetes karantén.

Kerülni vagy sem?

A lezárt határátkelőhelyeknél élők, így a komáromi polgárok is napközben sajátos dilemmával szembesültek. A két Komáromnál például az összes lehetséges munkahely kényelmesen belefér a kijelölt 30 kilométeres „sávokba”. Azonban mivel az ingázóknak elvileg Medve vagy Párkány felé kell kerülniük valamelyik Komáromból, a könnyen teljesíthető táv azonnal a sokszorosára nő, s hozzávetőlegesen 90-100 kilométert kell utazniuk a lak- és munkahely között. Sokan tanácstalanok voltak afelől, hogy a „rendes” táv számít-e, vagy a kerülőúton megtett reális távolság. Ha az utóbbi, akkor nyilvánvalóan nem léphették volna át a határt, lapunk információi szerint azonban a rendőrök végül nem tartóztatták fel a kerülőutat megtevő embereket. Az Új Szó napközben több illetékes magyarországi és szlovákiai szervet is megkeresett a kérdésben, de egyelőre még egy helyről nem érkezett válasz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?