A kedvezőbb eredmények ellenére maradnak a korlátozások

Érsekújvár
Érsekújvár/Vágsellye/Léva |

Fokozatosan javul a koronavírus-helyzet az érsekújvári és a lévai régióban, míg a szomszédos vágsellyei térségben valamivel óvatosabbak a legutóbbi átfogó tesztelések adatainak az ismeretében. Vágsellyén korlátozott üzemmódban működik a városháza és ismét bezárták a városi könyvtárat.

Érsekújvári eredmények

Érsekújvárban a városi hivatal tájékoztatása alapján az antigén-tesztelés harmadik fordulóján 10 304 lakos vett részt a szűrővizsgálaton, ebből 68 személynek lett pozitív a teszteredménye, ami 0,66 százalékos fertőzöttségi arányt jelent. Az átfogó tesztelés első fordulójában Érsekújvárban még aggasztóan magas, 1,49 százalékos volt a fertőzöttség, a második fordulóban már javult a helyzet, 0,84 százalékra csökkent a fertőzöttség aránya. Hétfőtől megnyithattak az iskolák és az óvodák és a járási székhelyen öt mobil tesztelőpontot üzemeltetnek. A Mihály bástyánál hétfőtől vasárnapig, 8-tól 16 óráig tesztelnek előzetes regisztráció alapján. Az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet parkolójában hétfőtől péntekig, 8 és 12 óra között vehetnek részt előzetes regisztrációs követően szűrővizsgálaton az érdeklődők. Bejelentkezés nélkül tesztelnek a Béke mozi parkolója felől megközelíthető tesztelőponton, hétfőtől vasárnapig 9-től 17 óráig. Két újabb helyen is várják szűrővizsgálatra a lakosokat hétfőtől vasárnapig. A Millennium sportcsarnokkal szembeni Fecske utcában 8 és 16.30 óra között, valamint a Zöld utcában 9-től 17 óráig, előzetes bejelentkezés nélkül. Az érsekújvári régióból Tótmegyeren és Tardoskedden, haladta meg némileg a fertőzöttségi arány az egy százalékot, Szemerén a 663 tesztelt személyből 11-nek lett pozitív eredménye, ami 2,26 százalékos fertőzöttséget jelent, Bellegszencsén a 441 tesztelt lakosból 8 lett pozitív, ami 1,81 százalékot jelent, és hasonló volt a helyzet Koltán.

Vágsellyei korlátozások

Vágsellyén múlt hétvégén 3 435 lakos vett részt a tesztelésen, ebből 35 személynek lett pozitív eredménye, ami 1,01 százalékos fertőzöttségi arányt jelent. A nagyobb vállalatok, cégek saját maguk tesztelték az alkalmazottaikat, és az összefoglaló még nem tartalmazza a magán tesztelőpontok adatait sem. Vágsellyén nem nyitották meg az óvodákat és az iskolákat, és ismét bezárták a február elején megnyitott Ján Johanides városi könyvtárat. Ezen a héten két új tesztelőpontot helyeznek üzembe a járási székhelyen. Továbbra is lehet időpontot kérni a rendelőintézetnél lévő tesztelőponton hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között, és három helyen tesztelnek a Deáki úton, hétfőtől péntekig 10-től 18 óráig és szombaton 8-tól 16 óráig. Újabban már a Fő úton, az UniCredit bank közelében is végeznek szűrővizsgálatot hétfőtől vasárnapig, 8-tól 16 óráig, és a Vágvecse városrészben a Pribina parkban, hétfőtől szombatig 9-től 18 óráig.


Lévai körkép

A hétvégi teszteléseken 5 548 lévai lakos vett részt, ebből 41 személynek lett pozitív teszteredménye, ami 0,74 százalékos fertőzöttséget jelent. Az első fordulóban 1,47 százalékos volt a fertőzöttségi arány a járási székhelyen, jóval alacsonyabb, mint a 2,48 százalékos járási átlag, a második fordulóban pedig a fertőzöttek száma nem haladta meg a városban és az egyes városrészekben a 0,84 százalékot. A mostani hétvégi tesztelés során Garamkesziben és Hontalmáson egyetlen fertőzött sem volt, és Garamkovácsiban sem, ahol elsősorban a pedagógusokat és szülőket tesztelték. Garamkálnán a 934 tesztelt személy közül 6-nak lett pozitív eredménye, ami 0,64 százalékos fertőzöttséget jelent. Léván az önkormányzat megnyitotta február 8-tól az óvodákat és az iskolákat, és még több tesztelőponton végeznek szűrővizsgálatot a városban. Hétfőtől vasárnapig tesztelnek a SWOT Kft. Vörös hadsereg utcai tesztelőpontján 8-tól 16 óráig, a lakosok időpontot foglalhatnak a szűrővizsgálatra. A lévai laktanyánál a város kérésére mostantól szombaton is tesztelnek 9-tól 18 óráig, ez a tesztelőpont hétköznapokon 10-től 18 óráig működik. Továbbra is tesztelnek a kórháznak hétköznapokon 7.30-tól 15.30 óráig és a regisztrált lakosok PCR-tesztelésen is részt vehetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?