A Kaufland felrobbantásával fenyegetőzött egy telefonáló Komáromban

kaufland komárom
Komárom |

Egy névtelen betelefonáló azzal tárcsázta fel a 112-es segélyhívót, hogy felrobbantja a komáromi Kauflandot, amennyiben rendőrt vagy tűzoltót lát a bevásárlóközpont területén.

Ki kellett üríteni a komáromi Kaufland parkolóját, miután egy ismeretlen személy bombát jelentett a segélyhívó vonalon tegnap délelőtt.

Jelentést kaptunk arról, hogy az áruházban robbanószerkezetet helyeztek el, ezért a rendőrséggel egyeztetve végrehajtottuk a bevásárlóközpont helyiségeinek kiürítését, beleértve a parkolót is

– tájékoztatta a Joj televíziócsatornát a beavatkozás vezetője, Erik Kianek tűzoltóparancsnok.

A tűzoltók ezt követően a forgalomirányításban segítettek – a parkolóból szó szerint kizúduló autók hada egy időre elzárta a közlekedést a város ezen részén.

A helyiségek átkutatását kutyák segítségével végezték el, ám az épületben és annak környezetében sem találtak gyanúsat, így a bevásárlóközpontot négy óra leállás után ismét kinyitották.

A komáromi rendőrség nyomozást indított az ügyben, a tettest jelenleg is keresik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?