Perbete/Alistál. Perbete és Kolta közt egy tanyán találták meg azt a kamiont, amelyet vasárnap éjjel raboltak el Alistál határában.
A kamion előkerült, de az árunak nyoma veszett
„A beszerelt elektronikus berendezésnek köszönhetően tudni lehet, hogy az árut a kamion megtalálási helyétől 24 kilométerre pakolták ki – mondta Klestinec. – A jármű oldalán a feltűnő, narancssárga Gebrüder Weiss felirat olvasható, tehát aki esetleg az említett körzetben látott ilyen kamiont, segíthetne az áru nyomára bukkanni.”
Vasárnap éjjel a 63-as főúton, Alistál mellett egy rendőregyenruhában közúti ellenőrzést imitáló ismeretlen tettes megállította a Scania gyanútlan sofőrjét, akit – miután kiszállt a vezetőfülkéből – két másik rabló fegyverrel az árokba kényszerített, majd egy fához kötözött. Ezt követően a kamionnal elhajtottak. A sofőrnek fél hatra sikerült kiszabadítania magát, és értesítette a rendőrséget. A keresésbe a belügyminisztérium helikopterét is bevonták – eredménytelenül.
A rakomány a komáromi gyárban készített hétezer pár Rieker márkájú cipő volt összesen körülbelül 4,5-5 millió korona értékben.
Klestinec valószínűnek tartja, hogy a rablók fülest kaptak arról, mit szállít a teherjármű, és biztosra mentek. Ha valakinek az elkövetkező hetekben-hónapokban a bolti árnál olcsóbb Rieker márkájú cipőt kínálnak, az minden bizonnyal a lopott rakományból származó darab lesz.
Rakományostul megvannak a hűtőkocsik
Komárom/Palárikovo. Az alistáli rabláson kívül két kamionlopás is volt a napokban Délnyugat-Szlovákiában. A rendőrök rábukkantak arra a két hűtőkocsis kamionra, amelyeket ismeretlen tettesek a Pozsony–Nagyszombat autópálya-szakasz zeleneči pihenőhelyéről hétfőn este nyolckor tulajdonítottak el. A rendőrség az érsekújvári járásbeli Tótmegyeren talált rá a két kamionra, méghozzá sértetlenül, és fura módon az árut is érintetlenül hagyták a tettesek. Az elkövetők után a rendőrség továbbra is nyomoz. A hatóságok egyelőre nem tudják, van-e összefüggés a három eset között. (jom)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.