A haláltáborokat megjárt Pudler Blanka a szeretetre akar tanítani

Léva. Pudler Blanka lévai holokauszt-túlélő 1968-ban, amikor a háború borzalmai után először tért vissza gyermekkorának színhelyére, megfogadta: soha többé nem látogat a városba. Túlságosan rossz emlékek törtek föl belőle a látogatás során. Idén szeptember végén mégis eljött – 63 évvel a meghurcoltatások és megaláztatások, 39 évvel a háború utáni első és utolsó hazatérés után.

Pudler Blanka „nagy visszatérése” Gubík László budapesti joghallgatónak köszönhető, aki a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban hallgatta meg Blanka néni előadását, és megdöbbenve szembesült azzal a ténnyel, hogy a hölgyet Léváról deportálták Auschwitzba.

Gubík László – aki nemrég még a lévai egyházi gimnázium diákja volt, jelenleg pedig a Via Nova Ifjúsági Csoport tagja – azonnal felkereste Blanka nénit, és rábeszélte, „térjen vissza” rég látott városába. Szerinte a város tartozik egykori polgárának azzal, hogy fogadja őt. A rendezvény fővédnöke Bárdos Gyula, az MKP parlamenti képviselője, frakcióvezetője volt.

Pudler Blanka a Juhász Gyula Alapiskolában, az egyházi gimnáziumban és a Reviczky Házban is mesélt megpróbáltatásairól. Ahogy Gubík László fogalmazott: nem sajnálatra vár vagy szánalmat akar kelteni, hanem szeretetre, emberségre akar tanítani, hiszen ő meg- és túlélte a szeretetlenség és az embertelenség korszakát. A maga eszközeivel akar mindenkit megóvni attól, hogy megismétlődhessenek az akkoriakhoz hasonló borzalmak. A látogatás fontos része volt, amikor Blanka néni bejárta életének egykori színtereit: először a régi állami polgári iskola épületébe ment, melyben most a szlovák gimnázium működik, majd a zsidó temetőbe látogatott, megnézte a zsinagógát, a zsidó iskolát, valamint az egykori gettót a Kaszárnya utcában. Elment a Koháry utcába is – itt hét évig lakott a család. Ugyancsak megtekintette a Barsi Múzeum holokauszt-kiállítását. Találkozott Dobos Évával, szeretett osztályfőnökének, Kovács Máriának a lányával és más lévai ismerősökkel is. Kovács Mária 1944-ben letépte a kis Blanka kabátjáról a sárga csillagot, mert nem tűrhette azt a szégyent, hogy megint így menjen az utcára.

Pudler Blanka Adler Beila néven született 1929-ben az akkor Csehszlovákiához tartozó Kárpátalján. Szabómester édesapja négy gyermekével és nejével munka után először Késmárkra költözött, majd Zselízre, végül pedig Lévára került. A kislány jiddisül és németül tudott, s csak az iskolában tanult meg csehül, szlovákul és magyarul. Blanka néni gyerekként élte meg az ukrán autonóm tartományt, de a Horthy-korszakot is Magyarországon, vagyis a visszacsatolt Léván.

Mengele választotta el az anyjától

A ballagás évében, 1944-ben deportálták a családot. Pudler Blanka édesanyjával Auschwitzba került. Apját Dachauba vitték, két testvére pedig ekkor már munkaszolgálatos volt. Anyjától Mengele doktor választotta el a fiatal lányt a tábor bejárata előtt: ekkor látta őt utoljára, és apja sem tért vissza többé. A sokat próbált asszony visszaemlékezett a lágerben testvérével eltöltött hét hétre. Az éhezésre, a megaláztatásokra, az állandó rettegésre. Egy SS-tiszt rendszeresen a rabok ivóvizével mosta az autóját. Betegségek, fertőtlenítés, appel, szelekciók.

Egy hazugságnak és egy pofonnak is köszönheti Blanka néni az életét. Mivel úgy tudta, a 16 évnél fiatalabbak a szüleikhez mehetnek, letagadta korát. A tiszt nem hitt neki, megütötte, és egy másik csoportba került. ĺgy elkerülte a gázkamrát, hiszen a másik csapat oda menetelt. Végül egyszer őt is beterelték a zuhanyozó helyiségbe, a villanyt lekapcsolták, kitört a pánik, de „csak” amerikai légitámadás veszélye miatt terelték oda a csoportot.

Auschwitz után a lipcsei fegyvergyár

következett, TNT-t állítottak elő borzasztó körülmények között nyolc hónapon keresztül. Húsz kilóra fogyva, egész életére megbetegedve „szabadult” innen. A nácik erőltetett menetben űzték sorstársaival együtt a német–cseh határ felé. Nap mint nap látta meghalni a társait. Étlen-szomjan hajszolták őket, s aki elesett, lelőtték – az út mellett hagyva holttestét. Ha alkalmuk adódott, a rabok füvet és virágokat „legeltek”. Mikor keleten felbukkant az orosz hadsereg, visszafordították őket Lipcse felé, végül a megfogyatkozott csoportot sorsára hagyták a német katonák.

Lévára visszatérve

a lerombolt zsinagógára lelt csak, házukban idegenek laktak, a zsidók közül szinte senki nem maradt a városban. Testvérei Budapesten éltek, ő is odaköltözött hát, és kisebb megszakításokkal azóta is ott lakik.