A Gótikus út térképe szlovákul, magyarul és elektronikusan is elérhető

Gótikus út

A Gömör-Kishont régióhoz köthető Gótikus út térképe szlovák és magyar nyelven, valamint interaktív formában is elérhető. A térképet a rozsnyói járásbeli, henckói Gótikus Út Polgári Társulás (PT) adta ki. Vladimír Ondrejovič, a PT tagja elmondta: a céljuk turistákat csábítani a térségbe, és kiaknázni a határ menti régióban rejlő lehetőségeket.

„Azt látjuk, hogy bizonyos időben több magyar turista fordul meg az egyes templomokban, mint szlovák. Úgy véljük, elvesztegetnénk egy lehetőséget, ha nem tennénk elérhetővé számukra azokat az információkat, amelyek a szlovákul beszélő látogatók számára is hozzáférhetőek” – magyarázta Ondrejovič.

A papír alapú, szlovák nyelvű térképet először 2018-ban adta ki a polgári társulás. A magyar verzió egy évvel később látott napvilágot. A Google térképszolgáltatásán alapuló elektronikus, interaktív térkép az idei nyári szezontól elérhető. A PT tagjai tervezik egy angol nyelvű, papír alapú térkép kiadását is, valamint a korábban kiadott térképek újranyomását, hiszen egyre nő a kereslet irántuk. Ondrejovič elmondása szerint a társulás a térképeket ajándékba adja a templomoknak és a turisztikai információs irodáknak, amelyek aztán tetszés szerint árusíthatják, de díjmentesen is terjeszthetik azokat.

A Gótikus út egy tematikus, kulturális-ismeretterjesztő túraútvonal, amely Gömör és a Szepesség legjelentősebb történelmi műemlékeit köti össze. A csaknem 650 km hosszú út 9 városon és 24 falun vezet keresztül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?