A földdel vált egyenlővé a kolostor, ahol a Halotti beszédet írták

„Látjátok feleim szümtükhel, mik vogymuk: isá por és homu vagymuk...” – mormolhatta hajdan a bencés rendi szerzetes valamelyik e földi világából eltávozott embertársának porhüvelye felett, itt, a Rima folyót övező lankák oldalában megbújó temetőben, úgy jó nyolcszáz évvel ezelőtt. Talán éppen 1192 és 1195 között, mikor a Halotti beszéd és könyörgés címszó alatt nyilvántartott első összefüggő magyar nyelvemlékünk született. Bencés rendi atyák írták, másolták, talán saját szívük és érzéseik szerint módosították is ezt a híres szöveget, amelyet aztán a deáki bencés rendi kolostor könyvtárában fedeztek fel a Pray kódexben.

De mi köze Rimajánosihoz, Gömörhöz e szövegnek? Az, hogy a legújabb kutatások szerint – és a tudóstársadalom véleménye alapján – valószínű, hogy éppen itt, ebben a mára már csak föld alatti romjaiban megmaradt kolostorban másolták a szöveget. Abban a kolostorban, amelynek Szlovákiában egyedülálló templomát is kikezdi lassan az idő vasfoga.

Rimajánosi község a történelmi Gömör-Kishont vármegye szívében fekszik, az egykori megyeszékhelytől, Rimaszombattól alig pár kilométerre. Misztikus hangulatú, letisztult formákat mutató táj ez, ahol az utazó különleges látványt talál, ha keres. A gömöri viszonylatban ma nagyközségnek számító Jánosi első írásos emléke 1221-ből való, de az biztos, hogy a már említett bencés rendi apátság idejében már létező település volt valamikor a XI. és a XII. század fordulóján. A kőkorszakból és a bronzkorból származó leletek sokkal korábbi élet nyomait is megőrizték. 1427-ben 33 portát tartottak számon a bencés rendiek tulajdonában, a többi tulajdon a már akkor létező Jánosi család birtokában volt. Ez a vidék is megszenvedte a török hódoltság okozta pusztulást, a reformáció volt a közvetlen oka az apátság megszűnésének. Egészen 1876-ig maga a román kori templom is rom volt. Mai formáját a XIX. századi felújításkor kapta. Belső terét ekkor festették ki, és a templomot rekonstruálók emlékét őrző emléktáblát is ekkor helyezték el. A román kori, egyedülállóan szép formájú templom megmentéséért annak idején Schopper György megyés püspök tett nagyon sokat. Az a Schopper, akinek Rozsnyó hajdani kórházát köszönheti, s akinek emléke utcanévben él tovább a püspöki székhelyen, Rozsnyón.

Kérdés, akadnak-e még olyanok, mint a néhai püspök, akik minden követ megmozgatva, minden kapcsolatukat latba vetve elindítják a szükséges állagmegóvást ezen az épületen. A műemlékek védelmére, renoválására, megóvására szánható pénz egyre kevesebb, ez a hatáskör az állami felügyeletből szintén alacsonyabb szintre került, a megyéknek, a helyi önkormányzatoknak, esetleg az egyháznak pedig nincs elég pénze vagy ereje nagy szakértelmet kívánó és sok pénzbe kerülő renoválási munkákat kiviteleztetni. Példa erre a trencséni vár esete is, amikor közjogi méltóságok nyilvánították ki segítő szándékukat a vármúzeum megmentése érdekében, s meg is nyíltak az állami csatornák, igaz, csak a vészhelyzet miatt. A műemlékvédelem szakemberei állandóan figyelmeztetnek, kérnek, sürgetnek tulajdonost, fenntartót, hogy ha tehetik, megelőző állagmegóvási munkákkal vessenek gátat a pusztulásnak. Mert lehet, hogy ami ma még csak tízezrekbe kerül, azt évek múlva milliókból sem lehet majd megcsinálni. A Rimajánosi községtől alig pár kilométerre lévő, Rimaszombat kataszterébe tartozó Barátkúti kolostor is eltűnt valamikor a a XX. század hetvenes-nyolcvanas éveiben, amikor nemes egyszerűséggel, minden régészeti feltárás és kutatás helyett silógödröt ástak a helyén. A kolostor anyagát meg elhordták valahova terepbetöltésnek. Eltűnt Rimaszombat mellett a Szabadkai török vízivár, ezt ugyan részben sikerült feltárni, egy bástya romjai két-három méter magasságban megtalálhatóak voltak még 1981-82-ben, de mára bozót, szemétlerakat található csak ezen a helyen is. Gazdag táj, csak a jelenkor szegény, hogy a múlt megmutatására képes legyen.

De kanyarodjunk vissza a Rimajánosiban található román kori templomhoz. Itt még soha nem volt teljes körű és részletes feltárás, a kolostor nyomait inkább csak a terepviszonyokból lehet sejteni. A szakemberek szerint az egykori bencés kolostor alagsori részei, az alapfalak és valószínűleg nagy számú épületdísz-töredék már évszázadok óta a föld alatt pihennek. Ha majd egyszer – és remélhetőleg a közeljövőben – sor kerül a templom állagmegóvási munkálataira, érdemes volna az egykori kolostorrész feltárására és konzerválására is költeni. Ritka érdekes látványosság válhatna belőle. Az is igaz, hogy a régészek inkább nem fognak bele a feltárásba, mert nem látják biztosítottnak a munkájuk akadálytalan véghezvitelét és az esetlegesen feltárt objektumok további megnyugtató sorsát. Rimajánosi temploma még dacol az idővel, túl nagy károk még nem érték a XIX. századi felújítás óta. A tető is jó még, egyedül a köveket kezdte ki a szél és a víz közös ereje. Ha ehhez még a pénztelenség, a tehetetlenség és az oda nem figyelés is csatlakozik, akkor lehet majd baj. A műemlékvédelem figyel, pénze azonban már nincs. Errefelé pedig ritkán járnak közjogi méltóságok s ha igen, akkor sem az út mellett szerényen meghúzódó román kori templomok miatt jönnek.