A festés hobbi, terápia, öröm és harmónia

Legutóbb a királyrévi Alma- és Kacsafesztiválon mutatta be festményeit Szőcs Andrea, aki azóta rajzol és fest, hogy megtanulta használni a ceruzát, az ecsetet. Édesanyja visszaemlékezései alapján a családi programokat is ahhoz alakították, hogy Andrea mikor fejezte be a rajzolást, festést, például csak azután mehettek a nagyihoz látogatóba, ha elkészült az aktuális mű. Kisiskolás korában a vágsellyei művészeti alapiskolában kezdte megtanulni az alapokat, ahová szülei íratták be, de a Martoson rendezett rajztáborokban tudta igazán kiművelni a tudását.

„Tízéves voltam, amikor a galántai nyolcéves gimnáziumban az osztályfőnököm felhívta a figyelmemet a Feszty Árpád Képzőművészeti Táborra, ahová el is mentem és azóta minden évben résztvevője vagyok, talán csak egy évet hagytam ki. Azóta felnőtt a generáció, amelynek tagjai ott, Martoson kezdték a festés technikáit magasabb szinten megtanulni. Jacsmenyík József füleki festőművész foglalkozott velünk és még foglalkozik is, hiszen a legtöbben visszajárunk a táborba évről évre, főleg azért, hogy találkozhassunk. Az ő személye és tanítása volt rám igazán nagy hatással. A gimnázium után építész szakra jelentkeztem, területi tervezést tanultam és egy lakberendező cégnél kezdtem dolgozni, tehát mindig megmaradtam a művészet, a kreativitás közelében. A festés, rajzolás végigkísért, időnként kicsit a háttérbe szorult, de mindig jelen volt az életemben, az elmúlt néhány évben pedig már kiállításaim is vannak, így más a motiváció. Eljutottam oda, hogy meg akarom mutatni magam, előtte sokáig képeztem magam”

– beszélt élete eddigi alakulásáról.

Technika és inspiráció

A festőművész elmondta, szeret kísérletezni a különféle technikákkal, de a festőtáborokban az akvarelltechnikával foglalkoztak, így az az egyik legkedvesebb technikája.

„A portrékat is ezzel a technikával készítem, de tájképeket is szeretek akvarellel festeni. Inkább a kisebb méretű képekhez használom ezt a technikát. Azért nőtt a szívemhez, mert a vízzel jól lehet játszani, hozzátenni a már kész ábrákhoz, szétfuttatni a festéket, játékosabb, mint például az akril. Festettem már vászonra is, de a legjobb az akvarellpapír ehhez a technikához, mert jó struktúrája van, megtartja a festéket, nem ázik szét. Ha vászonra festünk vízfestékkel, fixálni kell a kész festményt, de minden elkészült mű esetében az az ideális, ha üveg mögé kerül, mert úgy tudjuk leginkább tartósítani. Az akrilfestékben azt szeretem, hogy hatalmas vásznakra lehet vastagabb ecsetekkel nagy motívumokat felvinni”

– magyarázta. Elismeréssel beszélt azokról a művészekről, akik nagy festményeket készítenek akvarelltechnikával, akik az alkotás elején máris látják maguk előtt a végeredményt és meg is tudják azt alkotni. Ezzel ellentétben Andrea aprólékosan dolgozza ki a képeit akkor is, ha akvarellt, akkor is, ha akrilt használ. Sokat fényképez, hogy később a fotókból merítsen ihletet, de gyakran előfordul, hogy mégsem abból a fotóból lesz festmény, ami elsőre megragadta, hanem egy egészen más, akár évekkel később újra felfedezett képből.

„Vannak gyűjteményeim, amiket időnként végignézek és érdekes, hogy amikor újra nézem azokat, nem az tetszik, ami korábban. Az aktuális kedvemtől függ, mit válaszok ki az alkotáshoz. Portrékat, tájképeket festek szívesen, szeretem a virágokat is, de nem a klasszikus vázás csendéleteket, hanem a lüktető, hullámzó vonalakat, szirmokat, leveleket, amikkel játszani lehet”

– tette hozzá.

Hobbi és kikapcsolódás

Szőcs Andrea elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer főállású festőművész legyen, de egyelőre munka mellett, hobbiként fest.

„Azt nem tudom, mit lehet tenni olyan esetben, ha valaki alkotói válságba kerül, miközben a művészetből él. Örülnék, ha egyszer megengedhetném magamnak, hogy ne kelljen munkát vállalnom és csak ennek éljek, de még nem tudok minden nap ezzel foglalkozni. Biztonságot és bizonyos mértékű szabadságot is ad az, hogy van egy munkahelyem és kedvtelésből festhetek, de az a hátránya, hogy időt kell találni a festésre. Ez a család, a két kisgyerek mellett nem mindig egyszerű, de  szerencsére nem egyedül vagyok minden feladatra, hanem itt van a férjem is. Kiállítás, határidő előtt mindig jobban megy a munka, az időt is könnyebben megtalálom rá. Karácsony előtt sok portré készül megrendelésre ajándéknak”

– mondta el.

Eddig Vágkirályfán, Vágsellyén, Bogyaréten, a Nagymegyerhez tartozó Izsapon és Királyrévben mutatta be műveit, de a vágsellyei PegyRehab fizioterápiás központ falait is az ő munkái díszítik. A lakberendező cégnél végzett munkájának része volt, hogy a megrendelőnek nemcsak megtervezte a belső tereket, hanem falakat is festett, ha például nem volt megfelelő tapéta. Andreának meg-győződése, hogy fontos, hogy szép környezet vegyen minket körül, hogy szép zenét hallgassunk, mert akkor egészen máshogy éljük meg a mindennapjainkat.

„Ezért fontos, hogy egy szép, megnyugtató képet lássunk meg reggel, miután felébredtünk. Természetesen minden festmény önkifejezés, valószínűleg a készítője megkönnyebbül, amikor egy nehéz témát jelenít meg a vásznon, de annak lehet tőle rossz érzése, aki nézi. Amikor Izsapon volt a kiállításom, gyűlést tartottak a teremben. Azt a visszajelzést kaptam, hogy érezhetően jó volt a hangulat a képeim hatására. Ugyanezt mondták el a vágsellyei rehabilitációs központban is. Ehhez az is kell, hogy fogékony legyen az ember a szépre. Úgy tapasztaltam, hogy ha ilyen helyen vannak az emberek, akkor megjegyzik, hogy milyen kellemes érzés ott lenni, de talán kevesebben tudatosak abban, hogy otthon is szép környezetet teremtsenek maguknak, festményekkel, képekkel vegyék körbe magukat. A leggyakrabban portrékat kérnek tőlem, amiket aztán ajándékba adnak szeretteiknek. Talán többet látnak egy portréban, személyesebb ajándékot, mint hogy maguknak vegyenek egy képet”

– véli Andrea.

A természet ihleti

A festés számára az önmegvalósítást jelenti, szavai szerint olyankor újra játszik, kikapcsolódik, de a mérgét is le tudja vezetni.

„Nem úgy kell elképzelni, hogy dühöngök, inkább a bennem lévő feszültséget harmonikus vonalakban vezetem le. Olyankor egy érdekes állapotba kerülök, belefeledkezem a munkába, azt hiszem, ezt hívják flow-nak vagy áramlásnak. Szeretem ezt az állapotot, amit például a kertben is meg lehet élni a virágok gondozásakor. A természet nagyon inspiráló, gyerekkorom óta állandó témaként jelenik meg a képeimen a folyó, a vízpart, a természet. Martoson egész héten egy parkban festettünk, minden festményen megjelenik a víz és a fák. Ahogy elkezdem festeni a fa ágait, ahogy mindenfelé futnak, mindenhogyan vannak rajta levelek, az tetszik, az a szép benne, hogy nem pontosak, a virágokban pedig az, hogy lágy szirmaik vannak. Ez nagyon megnyugtató. Miért festenék olyat, ami szomorú? A vízpartokon mindig azt keresem, hogy van-e egy apró, érdekes részlet, egy kiszáradt, kidőlt fa, ami érdekes részlet a képen. Amíg Vecsén laktunk, a Vág, később Vezekényen és itt, Királyrévben is a Fekete-víz partján látott szépségeket jelenítettem meg, Martoson pedig a Zsitva partján is rengeteg szép képet készítettem. A lágy vonalak még tussal vagy szénnel is nagyon szépek, szeretek egy színnel is rajzolni”

– fejtette ki Andrea.

Születni kell rá

Úgy tűnik, a lánya is a nyomdokaiba lép, hiszen ahogy reggel felébred, máris a rajzeszközök után nyúl, addig nem csinál semmi mást, míg be nem fejezi az éppen aktuális rajzot vagy a szülei nem figyelmeztetik a kötelességeire. Andrea úgy véli, ő akkor is festene, ha nem ezt látná az anyukájától, ugyanakkor örül annak, ha együtt alkotnak.

„Nekem nem volt ennyi festékem, ceruzám, nem ismertem annyiféle technikát, ami most már elérhető. Az öccse is szeret odaülni hozzánk, ha látja, hogy előkerülnek a rajzeszközök, de már most látni rajta, hogy nem érdekli annyira, mint a nővérét. A gyerekekben eleve sokkal inkább megvan a kreativitás, mint a felnőttekben, de kettőjük között az a különbség, hogy a lányom délután, a szabadidejében is szívesen rajzol vagy fest, a fiam inkább az autókkal játszik”

– egészítette ki. Az iskolában Andrea szerint kevés az idő arra, hogy a kreativitást képezzük magunkban, ezért valami pluszt kell tenni, a szabadidőnkben végezni ilyen tevékenységet, akár a művészeti alapiskolákban, akár más mesterektől tanulva.