<p>Ezt nevezik tettenérésnek: a nyitott trezor előtt csaptak le a rendőrök egy betörőre a kiszucaújhelyi járásbeli Rudas (Rudina) községben.</p>
A feltört trezor előtt érték tetten
A már büntetett előéletű betörő a szomszédos, Turócszentmártoni járásból, egy Audi A6-oson érkezett a helyi polgármesteri hivatalba. A pinceajtó feltörésével jutott be az épületbe, majd behatolt a helyi postára. Az egyik páncélszekrényt egy vágótárcsás géppel nyitotta fel, de pechje volt: a trezor üres volt. Ezt követően elkezdte a másik szekrény „feldolgozását” is, ám eközben tetten érték. Körülötte számos betörőszerszám volt, így a bizonyítás nem lesz nehéz. Autója átvizsgálása során még 27 adag pervitint is találtak nála, így a betörési kísérlet mellett kábítószer-kereskedelem miatt is felelnie kell.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.