A deportálás áldozataira emlékeznek

SZÁZ ILDIKÓÉrsekújvár. Elveszett érsekújváriak címmel nyílik kiállítás június 3-án a Thain János Múzeumban. Gudmon Ilona, a megyei fenntartású múzeum igazgatója elmondta, az Érsekújvári Zsidó Hitközséggel együtt állították össze a kiállítást az érsekújvári zsidó lakosság deportálásnak 70.

SZÁZ ILDIKÓ

Érsekújvár. Elveszett érsekújváriak címmel nyílik kiállítás június 3-án a Thain János Múzeumban. Gudmon Ilona, a megyei fenntartású múzeum igazgatója elmondta, az Érsekújvári Zsidó Hitközséggel együtt állították össze a kiállítást az érsekújvári zsidó lakosság deportálásnak 70. évfordulójára.

„A bemutatott tárgyak jelentős része a múzeum, valamint a helyi zsidó hitközség gyűjteményéből való. A városból származó magánszemélyek is hozzájárultak ahhoz, hogy méltó anyagot mutassunk be a közönségnek. Köszönet jár az érsekújvári Tóth János fiának, Tóth Józsefnek. A kiállítást július 31-ig láthatja a közönség” – mondta Gudmon Ilona. A kiállítás célja a helyi zsidó hitközség életének bemutatása a holokauszt tragikus időszaka előtt, és a későbbiekben. A látogatók választ kapnak a hitközség létrejöttével és fejlődésével kapcsolatos kérdésekre. Pavol Rusnák történész, muzeológus, a kiállítás kurátora elmondta, elsősorban a vallási szertartásokon és az ünnepek alkalmával használatos tárgyakat láthat a közönség. „A legértékesebb tárgyak egyike a tóra, de bemutatjuk a tóraszekrény függönyét, a zsidó kereskedők levélborítékait, egy óraműves, valamint az érsekújvári malom könyvelőjének dokumentumait, továbbá az Érsekújvár és vidéke című lapot. Katonai levelezőlapokat, vagyonelkobzásról szóló listákat is láthat a közönség” – mondta Pavol Rusnák. A zsidó hitközség tagjairól, életükről, az őket ért tragédiákról szóló kiállítás azt is bemutatja, hogyan sikerült néhányuknak túlélni a háborút.

A Thain János Múzeumban látható dokumentumokból az érdeklődők tudomást szerezhetnek arról, hogy a zsidó lakosok milyen jelentős eredményeket értek el a kultúra, a sport és a gazdaság terén, hogyan vettek részt a közösségi munkában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?