A cseh legionáriusok miatt nem először volt botrány a városban

Érsekújvár |

<p>Nem a katonasírokról szóló törvénnyel összhangban járt el Érsekújvár önkormányzata, amikor a belügyminisztérium engedélye nélkül kezdte meg az első világháborús hősi halottak és a cseh legionáriusok sírhelyeinek a felújítását a városi temetőben &ndash; szögezi le keddi állásfoglalásában a belügyminisztérium.</p>

 

Ágh Péter a városi hivatal vezetője szerdán elmondta, nem sértettek törvényt, mert a város köteles gondoskodni a területén található katonasírókról. Csehország diplomáciai tiltakozó jegyzéket küldött Szlovákiának amiatt, hogy lebontottak és felszámoltak egy katonasírt. „A temetőben több katonasír is található, minden sírhely gondozásához öt euróval járul hozzá az állam. A szóban forgó négy katonasír létezéséről egy, a belügyminisztériumtól 2013. február  27-én kapott levélből szereztünk tudomást. Ezeknek a sírhelyeknek a gondozására korábban nem is kaptunk támogatást“ – tájékoztatott Ágh. Jövő héten csütörtökön Érsekújvárban találkozik a város vezetése a Nyitrai Körzeti Hivatal és a belügyminisztérium munkatársaival, hogy egyeztessék álláspontjaikat. A városi temetőben szerdán nem dolgoztak a munkások a sírfelújításon. Értesüléseink szerint azért, mert a lebetonozott talapzatra kerülő kőburkolat még nem érkezett meg a szállítótól. Az érsekújvári katonasírról, annak állítólagos eldózerolásáról szóló híreket az Aktuálně.cz újságírója röppentette fel.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"110865","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"400"}}]]Egy történelmi konferencián volt szó a legionáriusok érsekújvári sírjának felszámolásáról. František Daniel az érsekújvári Háromhidak Polgári Társulás elnöke május 23-án részt vett ezen a konferencián, ahol szó volt a cseh légiósok sírjairól is. A Štefánik Alapítvány egyik tagja mutatott be felvételeket a sírhelyről és hozzátette, hogy Érsekújvár polgármestere ellen feljelentést tettek a sírhelyek meggyalázása miatt. Danielnél szintén voltak felvételek arról, hogy a sírok alapját újrabetonozzák. „Tizenkét ország első világháborúban elesett, csaknem kétszáz katonája van eltemetve a négy sírban, köztük mintegy 40-50 cseh legionárius. Akadtak olyanok, akik az internetes közösségi oldalakon régi, 1936-ban készült felvételekkel próbáltak bizonyítani, hogy ott egykor szobor állt a legionáriusoknak. Azt a szobrot azonban még 1938-ban el is távolították“—egészítette ki az elmondottakat Ágh. Érsekújvárban nem ez az első, cseh legionáriusok kapcsán keletkező botrány. A városi képviselők a lakosok tiltakozása miatt 2006-ban nem hagyták jóvá egy új szobor állítását, csak egy emléktábla elhelyezését szavazták meg. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"110866","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"319","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Az emléktábla sosem készült el, mert a megbeszélt időre a szobrász egy repedt, félig kész művet hozott. 2009-ben a Szlovák Megújhodási Mozgalom fiataljainak ajándékát, a csehszlovák legionáriusok emléktábláját a Matica slovenská érsekújvári székházának a falán helyezték el.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?