A Boglárka nagy kalandja

ĺgy 5 órakor késlekedés nélkül indulhatott a húsz gyerek és kísérőik az erdélyi Sepsiszentgyörgyre, ahol az Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóján képviselte a csoport a hazai magyar folklórt.

A Boglárka táncegyüttest 2001-ben alapította Veréb Gyöngyi, miután elvégezte a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség és a budapesti Hagyományok Háza által szervezett csoportvezetői és koreográfusi tanfolyamot. Egy év elteltével már ötven gyerkőc táncolt a csoportban, ezért a kicsiknek létrehozták a Kis Boglárkát, s a munkába bekapcsolódott Gyöngyi férje, Csaba is. Mint elmondták, a Kis Boglárkába az elsős, másodikos gyerekek kerülnek. Az együttes rögtön az indulást követően máris különlegessé vált abban, hogy szlovák nemzetiségű gyerekek is táncolnak a csoportban. A feledi iskolák tanulói mellett a környék településeiről is látogatják gyerekek a próbákat. A nagyobbak heti két, a kisebbek egy alkalommal gyakorolnak. Annak ellenére, hogy a gyerekek folyamatosan cserélődnek, a nagyok jelenleg három koreográfiát – magyarbődi, domaházi és széki – a kicsik pedig dunántúli táncokat tartanak műsoron. A működéshez a feltételeket a helyi községháza, az anyagi fedezetet pedig a Kaláka polgári társulás biztosítja. Ugyanakkor a kezdetektől fogva a szülők is segítséget nyújtanak például a ruhák varrásában.

A Boglárka gyermektáncegyüttes rendszeresen fellép a helyi és környékbeli településeken szervezett ünnepségeken. Ezek mellett a csoport vezetői, a Veréb házaspár nagy szakmai sikerként könyveli el, hogy a gyerekek 2003-ban részt vehettek az Eszterlánc Gyermek-néptáncegyüttesek Országos Fesztiválján. A fellépésre a jogot válogatás során nyerték el, megelőzve nagyobb múltú csapatokat is. A közelmúltban a feledi gyerekek nagy sikerrel szerepeltek Magyarországon is. Az erdélyi út előtt Ózdon mutatkoztak be, valamint a pásztói fesztiválról három különdíjat is elhoztak. A csoportban jelenleg negyven gyermek táncol, Gyöngyi és Csaba az eddigi legnagyobb sikernek a 2003-as Eszterlánc fesztiválon való részvételi jog elnyerését és a június eleji erdélyi lehetőséget tekintik. Főbb gondjuk a hiteles viseletek beszerzésével van. Mivel ezek nagyon drágák, nagyon gazdagon díszített viseletek megvásárlására nincs lehetőségük, ezáltal az adott tájegység táncainak bemutatását is mellőzniük kell.

Nos, ilyen előzmények után tudott eleget tenni a Boglárka a Romániai Magyar Táncszövetség Sepsiszentgyörgyi Fiókja meghívásának, melyet a hazai magyar folklórszövetségnek címeztek. A felkínált lehetőségre két csoport jelentkezett, végül a feledi gyerekek utazhattak. A gyerekek – és persze a kísérők – számára már maga az utazás is izgalmasnak ígérkezett. A Király-hágó, a bánffyhunyadi cigányok irdatlan méretű lakóházai, Kolozsvár vagy Marosvásárhely látképe a környező hegyekből, a Tordai-hasadék, a segesvári várkastély, a Segesvár környéki szász települések házai és erődtemplomai vagy a Keleti- és Déli-Kárpátok találkozása Brassó alatt kétségtelenül felejthetetlen látványt nyújtottak. A tizenöt órás út után és a Mikes Kelemen Líceum kollégiumában történő elszállásolást követően nem nagyon kellet senkit noszogatni, hogy feküdjön le. Másnap reggel hatkor a gyerekek már újra fáradhatatlanul játszanak, szórakoztatják vagy ugratják egymást. Reggeli után öltözés viseletbe, majd a feledi Boglárka és a gyulai „Cimbora – Maninger” gyermekcsoport táncosai ismét útra kelnek. A fesztivál három helyszínen zajlott: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kézdiszentléleken. A feledi és a gyulai csoport is ez utóbbi helyen mutatkozott be először. A gyülekező a falu közepén volt, innen a tíz együttes táncosai gyalog vonulnak fel a Perkő hegyére. Endrjú – csak így, magyarosan – a gyulai Téglás zenekar kontrása meg is jegyzi: „Sok helyen muzsikáltam már, de olyan helyen még nem, ahol előbb megkínozzák az embert”.

A hegyen egykor királyi vár állott, melynek helyén áll a Szent István-kápolna. Ez feltételezhetően kora középkori alapokra épült. A XVII. századi épület a Perkő-hegy tetején Felső-Háromszék legszebb látványosságai közé tartozik. Az építtető Kálnoky, Apor és Mikes család már a XVIII. században búcsújáró kegyhellyé avatta, és a magyar szent királyokat és püspököket ábrázoló freskókkal díszítette a kápolnát. A 20. századi Szent István-napi búcsújárás Perkőn a csíksomlyói Mária-búcsú mellett a legnagyobb népi vallásos ünnepe a háromszéki, kászoni és alcsíki katolikusságnak.

A rendezvény facsemete ültetésével kezdődött, közben az alkalmi zenekar próbált. Prímást hoztak a felediek a tornaljai Pusko Márton személyében, a kíséretet a Téglás zenekar adja. Egyszer eljátszák, ennyi elég is. „Rimaszombat felől fújdogál a szellő...” – mondja Téglás Feri, s azon mesterkedik, hogyan lehetne a műsorba becsempészni ezt a gömöri dalt. Elsőként a gyulaiak mutatkoznak be. Művészeti iskola csoportjáról van szó, ennek megfelelő a színvonal is. Őket követik a feledi gyerekek. A hangosítás körüli technikai malőr ellenére a domaházi tréfás verbunk és csárdás meghozza a sikert. Zenekari szám („Rimaszombat felől fújdogál a szellő...”), majd a magyarbődi. A végén vastaps, feledi gyerekek viszsza. Ráadást rajtuk kívül csak a késő délután színpadra kerülő hazai csoporttól követelt a közönség. Egész nap aztán tánc az erdőben, kötélhúzás, íjászbemutató. Este le a faluba, az iskola udvarán táncház. Megy minden, sláger a felcsíki. Miután mindenki kellőképpen elfáradt, irány Szentgyörgy. Reggel hatkor a gyerekek már megint frissek. Reggeli után még egy fellépés vár a Boglárkára. A helyi Municípium Művelődési Ház udvarán mutatják be műsorukat a gyulaiakkal közösen, foghíjas nézőtér előtt. Ezután rövid városnézés, majd látogatás a Székely Nemzeti Múzeumban. Leginkább a kiállítás néprajzi részlege ragadja meg a látogatók figyelmét. A térség faunáját bemutató szobában a kilencéves feledi Palika kapásból sorolja a kitömött madarak neveit. A felnőttek körében általános elismerés. Délután indulás Alsócsernátonba. A helyi falumúzeumban már várják a társaságot. Jó kiállítás, a gyerekek mindent megfoghatnak. Aztán közös fényképezés a fedeles kapu – „székely kapu”; mely a székelyföld mellett a Kárpát-medence, illetve Európa egyéb területein is megtalálható – előtt. Délutánra kiadós eső veri el a port. A kollégiumban a gyerekek táncolni szeretnének, de egy hegedűsön kívül nincs a környéken zenész. ĺgy egy szál hegedű mellett tanítják az inkább középiskolás korú gyulaiaknak a magyarbődi táncokat a feledi gyerekek. Aztán megérkezik a zenekar is, így kezdetét veheti a táncház. A helyi zenészek sajnos az épületen kívül rekednek, nincsenek bejelentve, nem jöhetnek be. Ilyen még van? – teszik fel a kérdést többen is. A banda igyekszik minden igényt kielégíteni: méhkeréki és bődi, szatmári és széki. Majd jön az ügyeletes nevelő rendőrt emlegetve. Úgyhogy véget vetnek a zenének... Reggel címcsere, búcsúzkodás, integetés. A gyulaiak Korondnak, a felediek Brassónak veszik az irányt. A körösfői árusoknál mindenki elkölti az utolsó lejt is. Van itt minden: szalmakalap, viseletek, párnahajak, bicskák és kínai giccs minden mennyiségben. Az árakat is a pesti úri népek pénztárcájához meg a mindenre rácsodálkozó nyugatiakéhoz szabták. A következő megálló a román–magyar határ. A buszvezetők – Kovács Barnabás és Miklós Zoltán – különösen jól viselik a gyerekzsivajt. Olykor még maguk is bekapcsolódnak a bolondozásba. Tizenegyre a társaság otthon van.

S hogy mit adott ez az út a feledi Boglárka táncos gyerekeinek? „Összerázódott a társaság. Ugyanakkor láthatták, hogyan viselkednek a magyarországi vagy erdélyi gyerekek, milyen táncokat táncolnak. Sokat tanultak a többiektől, hiszen otthon nem táncolnak felcsíki vagy méhkeréki táncokat. Másrészt ez az út újabb motivációt, egyben egy életre szóló élményt jelent számukra” – összegezte e néhány nap tanulságát Veréb Gyöngyi és Csaba.