A bíró hibája miatt szabadlábra kerültek a bankautomatás maffia tagjai

Pozsony |

<p>Szabadlábra került a bankautomatás maffia két tagja Juraj Mihál, a Pozsonyi I. Járásbíróság bírójának hibája miatt. Mihál ugyanis nem küldte el időben a per iratait a Pozsonyi Kerületi Bíróságra.</p>

A Pozsonyi Kerületi Bíróság ugyanabban az épületben székel, mint a Pozsonyi I. Járásbíróság.  Mihál mindkét gyanúsított vizsgálati fogságát meghosszabbította. Ám mivel azok panasszal éltek a döntés ellen, az ügy a kerületi bírósághoz került. Az azonban a későn kézbesített iratok miatt már nem tehetett mást, csak kinyittatta a börtön ajtaját. „A határidőn belül nem döntöttek a vizsgálati fogság meghosszabbításáról” – mondta indokolta a lépést Pavol Adamčiak bírósági szóvivő. A két gyanúsított így most szabadlábon védekezhet.  A bankautomatás maffia erős terepjárókat lopott, majd ezek és drótkötelek segítségével a falból tépte ki a bankautomatákat.  Az ügyet az igazságügyi minisztérium is vizsgálja. (SITA, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?