90 éves alma mater

Ipolyság. Ünnepi akadémiával, iskolatörténeti kiállítással, egykori diákok, valamint volt és jelenlegi tanárok kötetlen találkozójával tegnap alapítása 90. évfordulójára emlékezett az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium.

Az 1913-ban létrehozott, és az 1945–1953 közötti „kényszerszünetet” leszámítva folyamatosan és eredményesen tevékenykedő magyar tanintézmény az 1945 óta működő helyi szlovák gimnáziummal közösen ünnepelt.

Szkladányi Endre, a magyar gimnázium igazgatója beszédében az 1899-től folytatott 14 éves iskolaalapítási küzdelmekre utalva elmondta, az iskolát „tulajdonképpen a szociális szükségesség és a józan akarat hozta létre, hogy a Hont megyei provinciális körülmények valamelyest javuljanak, hogy ez az elmaradott vidék is biztosítson végre szellemi műhelyt gyermekei számára, hogy ne kelljen Balassagyarmaton, Léván vagy más középiskolában tanulni”.

Az egykori iskolaalapítónak és első igazgatónak, Barczán Endrének az 1913-as tanévnyitón elhangzott szavait Szkladányi az intézet máig érvényes ars poeticájaként idézte: „Tudást akarunk adni, tudást, melyet drága vagyonul fogtok vinni az életbe, hogy magatoknak biztos megélhetést, jólétet szerezhessetek”. Az igazgató emlékeztetett, hogy az ipolysági gimnázium felett az 1994–98 közti mečiari kormány idején Damoklész kardja függött, de a későbbi politikai változások, a gimnáziumot féltők segítő keze átsegítették nehéz helyzetén. Németh Lászlót idézve Szkladányi azt kívánta, hogy az iskolának a közoktatás gondjai miatti apátia ellenére is legyen elegendő ereje nemes briliánssá csiszolni „a természetnek nyers gyémántját”. A szlovák iskola 58 éves történetét Mária Zolcerová igazgató tekintette át.

Dolník Erzsébet, az MKP parlamenti képviselője, a nyitrai megyei önkormányzat oktatásügyi bizottságának elnöke Széchényi István gondolatával köszöntötte a jubiláló alma matereket: „A hazát nem halott föld, hanem élő emberek alkotják”. Milan Belica nyitrai megyei elnök nevében emléklapot nyújtott át a két iskola igazgatójának. Szigeti László oktatási államtitkár hangsúlyozta, hogy a két gimnázium országos viszonylatban is kiemelkedő teljesítményt nyújt, tanárai nagy odafigyeléssel igyekeznek nevelni a jövő nemzedékét. Az államtitkár az oktatási tárca nevében ajándékot nyújtott át a két intézménynek. Az ünnepségen köszöntőt mondott az 1980 óta mindkét gimnázium testvériskolájának számító csehországi Valašské Meziřičí gimnáziumának igazgatója, Ladislav Trčka. Bélik György, Ipolyság alpolgármestere szerint a két alma maternek jól kell bánnia az iskolaalapító Barczán Endre örökségével, aki „szinte a semmiből alkotott már a kezdetektől jól működő gimnáziumot”. Gašpar Petrovič, a szlovák gimnázium nyugalmazott tanára javasolta, hogy a szlovák középiskola vegye fel alapító igazgatója, Jozef Fraňo nevét. Az öregdiákok közül Pavol Hraško egyetemi tanár és Danis Ferenc, a helyi mezőgazdasági szaktanintézet nyugalmazott igazgatója emlékezett a második világháború utáni újrakezdés időszakára. Az évforduló alkalmából a magyar gimnázium az utóbbi egy évtized történéseit felölelő, illetve jeles egykori diákok és tanárok visszaemlékezéseit közlő évkönyvet adott ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?