6700 éves szobor Nagyszombatban

NagyszombatEgyedülálló leleteket találtak a régészek a megyeszékhelyen zajló ásatás során. Egyebek mellett 6700 éves szobrok, állatcsontok és használati tárgyak kerültek elő a Šafárik utcai területen.A régészeti feltárás azon a parcellán folyik, ahová többfunkciós épületet terveznek.

Nagyszombat

Egyedülálló leleteket találtak a régészek a megyeszékhelyen zajló ásatás során. Egyebek mellett 6700 éves szobrok, állatcsontok és használati tárgyak kerültek elő a Šafárik utcai területen.

A régészeti feltárás azon a parcellán folyik, ahová többfunkciós épületet terveznek. Az ásatás során egyedülálló leleteket tártak fel, amelyek arról tanúskodnak, hogy a neolitikumban földművesek laktak a térségben. Ivan Horváth, az ásatást végző Archeocenter régésze a TASR hírügynökségnek elmondta, a korábbi építkezések miatt nem lehet meghatározni a település eredeti nagyságát. A régész egyedülállónak nevezte a feltárt leleteket. A körülbelül tíz centiméteres, női alakot formázó agyagszobrocskák legalább 6700 évesek. „Egyelőre nem tudjuk, mire szolgáltak a szobrok. Játékok is lehettek, de a másik lehetőség szerint a termékenységkultusz részeként vallási szertartásokon használták őket” – mondta a régész. A szobrok mellett a korai kőkorból származó több tucat leletet is feltártak. Cserépdarabok, állatcsontok, pengék, balták és feltételezhetően vakolásra használt anyagalapú kenőanyag is előkerült a földből. Két ősember sírját is megtalálták. Horváth szerint az egyik a neolitikum maradványa, a másik sír a benne talált tálak alapján korai bronzkori.

A városközpontban található parcella a későbbi időkben is lakott volt. Ezt bizonyítják a középkori cserép- és csontmaradványok. Újkori vermek, barokk pincék részeit és 19. századi házak alapjait is kiásták a régészek. Még nem fejeződött be az ásatás, egyelőre korai értékelni a leletet. (TASR, béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?