60,98 százalékkal emelkedett az influenzás betegek száma Nagyszombat megyében

váróterem k

Az elmúlt héten 22,74 százalékkal nőtt az akut légúti megbetegedésben, köztük a Covid-19-ben, valamint 60,98 százalékkal az influenzaszerű megbetegedésben szenvedők száma Nagyszombat megyében. 7181 felső légúti megbetegedést, köztük 1278 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak – tájékoztatott Tomáš Hauko, a Nagyszombati Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatója.

A legtöbb beteg a Dunaszerdahelyi járásban, az öt évnél fiatalabb gyerekek körében volt. „A 48. naptári héten kilenc alapiskolát és két óvodát zártak be Nagyszombat megyében” – mondta Hauko. A Galántai járásban három óvodában és két alapiskolában, a Szenicei és a Nagyszombati járásban két óvodában, a Galgóci és a Szakolcai járásban pedig egy-egy óvodában szünetelt a tanítás. Az megbetegedések 3,3 százaléka járt szövődménnyel, a leggyakrabban középfülgyulladással.

Helyi influenzajárványokat is regisztráltak. A felső légúti megbetegedések megnövekedett száma miatt a Nagyszombati Egyetemi Kórházban látogatási tilalmat rendeltek el az aneszteziológiai és az intenzív osztályon, a hosszú távú ápolásra szoruló betegek részlegén, a geriátrián és a tüdőosztályon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?