5000 euróval akar segíteni Nyitra megye a területén levő összes településnek

Branislav Becík

5000 euróval akar segíteni Nyitra megye önkormányzata a területén levő összes településnek – az erről szóló általános érvényű rendeletről július 12-i rendkívüli ülésén szavaz a megyei képviselő-testület.

Branislav Becík megyeelnök elmondta, az előző évek kormányainak fontossági listáján az utolsó helyeken szerepeltek az önkormányzatok, és a jelenlegi szakértői kormány miniszterelnökének sincsenek anyagi forrásai ahhoz, hogy segítsen rajtuk. Ezért javasol a megye minden egyes településének anyagi segítséget.

Az elképzelés szerint a megye területén levő mind a 354 település 5000 euró támogatást kap még a nyár folyamán, és azt teljesen szabadon használhatja fel. „A támogatásnak köszönhetően gyorsan reagálhatnak az önkormányzatok a különféle váratlan helyzetekre, esetleg elvégezhetik a szükséges javításokat, karbantartási munkákat. Jobb esetben pedig fejlesztésre, a lakosság életminőségének javítására költhetik a pénzt” – magyarázta Becík.

A megye 2024. január 1-től más változásokat is tervez a támogatási politikában, a javaslatot már véleményezésre bocsátotta, emellett a települések további 5000 euró támogatást kapnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?