50 százalékkal emelkedett a szemétdíj Zselízen

Marad a szemétdíj

A tavalyi összeghez képest idén 50 százalékkal többet fizetnek a háztartási hulladék elszállításáért a zselíziek. A magánszemélyek évi 42 euró szemétdíjat. 2020 óta most emelte először a város a díjat.

2022-ben 100 ezer euróval magasabbak voltak a város szemételszállítással kapcsolatos költségei, mint amennyi pénz befolyt a szemétdíjakból. Ugyanez volt a helyzet 2023-ban is – tájékoztatott Monika Tomeková, a város közgazdásza.

Az idei évben 340 ezer euró körül lesznek a város szemétszállítással kapcsolatos költségei. „A díjemelés után a bevételeknek el kellene érnünk a költségek szintjét, ami azt jelenti, hogy a városnak nem kell más bevételeiből finanszíroznia a különbözetet" - mondta Tomeková.

A lerakás előtti mechanikai-biológiai hulladékkezelés csak jövőre lép életbe, bevezetését egy évvel elhalasztotta a kormány. Peter Haris, a város vagyongazdálkodási és szolgáltatási osztályának vezetője elmondta, 2025-ben megduplázódhatnak a hulladéklerakási költségek. „Fel kell készülnünk arra, hogy egy év múlva ismét kénytelenek leszünk emelni a szemétdíjat. Az azonban valószínűleg nem lesz olyan drámai mértékű emelés, mint a mostani" – közölte.

Haris tájékoztatása szerint más városok is hasonló mértékben emelték a szemétdíjat. „Zselíz önkormányzata átlagon felüli szolgáltatásokat nyújt. Gyűjtőudvart működtetünk, ahol nincs megszabva az évente leadható maximális hulladékmennyiség. A biohulladékot közvetlenül a háztartásokból gyűjtjük össze, ami szintén nem átlagos szolgáltatás, a legtöbb településen nincs ilyen lehetőség" – közölte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?