Gazdag programkínálattal készülnek a városi művelődési központ működésének 45 jubileumára Dunaszerdahelyen. A Petőfi-emlékév partnereként is nívós előadásokra számíthat a közönség.
45 éve nyitották meg a kultúrházat, jubileumra készülnek Dunaszerdahelyen
1977. november 4-én nyitotta meg kapuit a művelődési központ Dunaszerdahelyen. Az intézmény 2016-ban vette fel Csaplár Benedek néprajzkutató nevét. Takács Tímea igazgató elmondta, megpróbáltatásokkal teli két éven vannak túl, de számos fejlesztést végeztek el azért, hogy kiszolgálják a közönség és az alkalmazottak igényeit. Ezek közé sorolható például az új termek megnyitása, a fény- és hangtechnika modernizációja, az elektronikus jegyeladási rendszer. A jubileum határozza meg az idei évet, amelyet a tízéves Magyarság Háza kiállításával nyitottak meg. Az interaktív tárlat áprilisig még látogatható a vmk előcsarnokában. Patassy Sándor a vmk PR-menedzsere elmondta, számos kiállítást terveznek az év folyamán és ehhez az intézményhez köthető emlékeket, relikviákat s várják. Rövid riportok keretében a vmk jelenlegi és korábbi munkatársaival, valamint a kulturális élet aktív személyiségeivel emlékeznek majd vissza az elmúlt négy és fél évtizedre. „Az év megkoronázásaként november 4-én nagyszabású gálaműsorral készülünk. Azt szeretnek, hogy mindenki, aki a 45 évbe beletett bármit is, itt ünnepeljen” – folytatta Patassy Sándor hozzátéve, hogy a jubileumi grafikában szereplő kulcsnak is története van, Gyurcsik József a város akkori vezetője az alapkőletételekor egy kulcsot tartott kezében. A szimbólum több formában is megjelenik majd az év folyamán. Takács Tímea a Csaplár-márkanév építését is kiemelte, a közeljövőben különböző termékeket is forgalomba hoznának a vmk égisze alatt. A tervezett programokra csakúgy, mint az elvégzett felújítás egy részére, pályázati kiírásokon próbálnak támogatást szerezni.
A jubileumi év meghatározó eleme a Petőfi Sándor-emlékév is, amelyet 2022-23-ra hirdetett meg a magyar országgyűlés. Dunaszerdahely is meghívást kapott az országos programba. „Nagy megtiszteltetés, hogy részesei lehetünk a programnak, az emlékév keretében szervezett rendezvények ingyenesek a közönségnek, és a város jó hírét is öregbíthetjük vele” – mondta az igazgató. Megalapították a Petőfi klubot, amelynek programjaival Csörgei Tünde foglalkozik, filmvetítést, könyvbemutatót, játszóházat szerveztek, a tervek szerint heti egy rendezvényt tartanának Petőfi és a reformkor szellemében. A szervezésben a Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságától kapnak segítséget, és olyan kulturális egyesületekkel kerülhetnek kapcsolatba, mint a Nemzeti Filmintézet, az Országos Széchenyi Könyvtár, vagy a Magyar Írószövetség. Jelenleg 88 magyarországi és 12 határon túli város – Szlovákiából Dunaszerdahely és Nagytárkány – része a programsorozatnak, jövőre azonban tovább bővül a hálózat. Csörgei Tünde szerint nagy lehetőség és megtiszteltetés a felkérés, a nívós programlehetőségek mellett a kapcsolatépítés fontosságát is kiemelte, ugyanis a jövőben a dunaszerdahelyi művészeti csoportok is lehetőséget kaphatnának arra, hogy a program keretében bemutatkozzanak valamelyik résztvevő településen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.