330 ezer eurót osztanak szét, még lehet pályázni

pénz euró
Pozsony |

A hónap végéig lehet pályázni a Pozsony megye környezetvédelmi és vidékfejlesztési projektek megvalósítását segítő támogatási felhívására. Idén 330 ezer eurót osztanak szét a pályázók között.

Juraj Droba megyeelnök elmondta, a felhívás célja a vidéken élő emberek környezetének javítása. A falvak felújításával, a helyi gazdaság élénkítésével, a kistermelők támogatásával szeretnék megakadályozni, hogy a lakosok elvándoroljanak a községekből. A klímaváltozás hatásainak csökkentését célzó projektekkel, mint a zöld infrastruktúra fejlesztése és a vízmegkötő eszközök alkalmazása, növelnék a megye lakosainak környezettudatosságát. A Pozsony megye területén fekvő községek, a gazdák és a polgári társulások pályázhatnak a támogatásra, amelyet négy témakörre osztottak fel, ezek az infrastruktúra, a környezetvédelem, a helyi gazdaság támogatása és a környezeti nevelés. Ebben az évben 332 644 eurót osztanak szét a pályázók között. Egy projekt legfeljebb 5000 euró támogatást kaphat, a nevelési célú pályázatok megvalósítását pedig maximálisan 3000 euróval támogatja a megye. Lucia Forman, a Pozsony megyei önkormányzat szóvivője közölte, hogy idén emelték a pályázatokhoz szükséges önrész összegét, a projekt megvalósításával kapcsolatos kiadások negyedét a kérvényezőnek kell kifizetnie.

A pályázóknak elektronikusan regisztrálniuk kell a  http://dotacie.region-bsk.sk/ oldalon, és nyomtatott formában a megyei hivatalba is kézbesíteni kell a projektet. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?