27. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny fordulója a Selye Egyetemen

Selye János Egyetem
Komárom |

A verseny szlovákiai területi fordulójának témája a Föld élővilágának védelme és az ökolábnyom csökkentésének lehetőségei volt.

Február 17-én került sor a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kar Biológia Tanszékén a 27. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai területi fordulójára, melyet a Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója, valamint a Merlin Ház Tehetségpontja hirdetett meg. A verseny a 9.-10. osztályos és a 11.-12. osztályos kategóriában zajlott. A verseny témája a Föld élővilágának védelme és az ökolábnyom csökkentésének lehetőségei. Minden évben más földrajzi egységet dolgoznak fel a feladatlapok, idén a 45 éves Bükki Nemzeti Parkra és az 50 éves Hortobágyi Nemzeti Parkra esett a választás. A versenyen három fős csapatokban versenyeztek, a győztes csapat mindkét kategóriában a magyarországi országos döntőre jut ki, melynek megrendezésére 2023. április 22-én kerül sor.

A 9.-10. osztályos kategóriát Botló Vivien, Kucsera Csenge, Lelkes Rebeka hármasa nyerte meg. A somorjai Madách Imre Gimnázium diákjait Veres Gábor készítette fel. A 11.-12. osztályosok versenyében az Ábrahám Fanni, Bognár Tifani és Simon Bálint Pál, a dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola hármasa nyert. Kiss Kinga készítette fel őket. Összesen kilenc iskola csapatai mérettették meg magukat. A versenyfelelős Török Istvánné, a Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány elnöke volt, míg a területi döntőt Tóth Tar Éva, a SJE Biológia Tanszékének adjunktusa szervezte. A versenyt a SJE mellett a következő intézmények támogatták: Evergreen Recycling, SAM Shipbuilding and Machinery, Panta Rhei könyvesbolthálózat, Kukkónia polgári társulás és a Komáromi Jókai Színház. (SJE)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?