Régió
Ha minden a tervek szerint halad, a jégexpressz jövő nyáron is közlekedni fog - A szerző felvétele

2600 turistát szállított a jégexpressz a Szlovák Paradicsomba

Németi Róbert

2018. szeptember 14. 15:47

Dobsina/Kassa | A jégexpressz különjárat volt a nyári idény legkeresettebb attrakciója, két hónap alatt összesen több mint 2600 utast szállított.

A Dobsinai-jégbarlang és Kassa közötti közvetlen vasúti járatot a nyári szünidő elején indította el a Szlovák Vasúttársaság (ŽSSK) és a Kassai Régió Turizmus turisztikai szervezet. A vakáció utolsó hétvégéjén útnak indított szerelvényre már hetekkel ezelőtt elkeltek a jegyek, ami Lenka Vargová Jurková, a Kassai Régió Turizmus igazgatója szerint is a projekt sikerességét bizonyítja. „A nyári szünidőben összesen kilencszer indítottuk el a szerelvényt. A jégexpressz célja az volt, hogy elérhetőbbé tegyük a Szlovák Paradicsom nyugat-szlovákiai részét a turisták számára” – közölte nyilatkozatában Vargová Jurková. Hozzátette, az utasok visszajelzéseiből egyértelmű, hogy a keleti régióban is igényt tartanak az emberek az ilyesfajta szolgáltatásokra. „Mivel ezen a vonalon eddig egyetlen közvetlen járat sem közlekedett, arra törekedtünk, hogy eleget tegyünk az utasok igényeinek” – tette hozzá az igazgató. A szervezők már a következő szezon tervein dolgoznak.

2018. július 20. 19:42

Bővítik a jégexpresszt

„Bízunk benne, hogy jövőre is sikerül megegyezni a vasút vezetőségével, és hogy egy év múlva is legalább ilyen sikerekről tudunk beszámolni” – magyarázta Jurková. A jégexpressz a kassai vasútállomásról indulva szállította a turistákat Sároskőszegen (Kysak), Margitfalván (Margecany), Imrikfalván (Dedinky), Stracenán át egészen a Dobsinai-jégbarlang állomásáig. A távot a szerelvény másfél óra alatt tette meg. A jegyek ára nem haladta meg az öt eurót, az állomásokat érintve elérhetőbbé váltak a környező térség látványosságai, nem utolsósorban azért volt előnyösebb az összes többi járattal szemben, mert az utasoknak nem kellett átszállniuk a margitfalvai állomáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk