25 évre ítélték a sápszedő exkommandóst

Bazin (Pezinok) |

<p>Huszonöt év szabadságvesztésre ítélte a bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróság kedden Miroslav Š. volt kommandóst, aki az erdőháti (Záhorie) régióban bűnbandát működtetett.</p>

A csoport elsősorban vállalkozók rendszeres zsarolására, megfélemlítésére és védelmi pénz beszedésére "szakosodott". Miroslav Š. állítólag azzal is sakkban tartotta a kiszemelteket, hogy fölösleges a rendőrséghez fordulniuk, mert elintézi ügyüket "elaltatását", vagy éppen azt, hogy végképp ne indítsanak ellenük eljárást.

Szigorú büntetést szabott ki a bíróság Miroslav Š. bűntársaira is. Patrik Š. szint 25 évet kapott, míg Ľuboš Č. 18,5, Zdeněk U. 12, Milan L. pedig 10 évre kerül rács mögé. A bűnszövetkezet további kilenc tagjának 9 év és két hónaptól öt évig terjed a büntetése. Utóbbiak közül háromnál az eredetileg javasoltnál enyhébb az ítélet, mert bevallották tetteiket.

Az a szenici (Senica) rendőr, aki a vád szerint a csoport egyik informátora volt, három évet tölt majd börtönben, egy további vádlott pedig nyolc hónapot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?