<p>Újabb áldozata van a Magas-Tátrának, egy 22 éves szlovákiai férfi a Rohácsoknál vesztette életét. A hegyimentők tájékoztatása szerint egy esésben halhatott bele, amely során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelybe a helyszínen belehalt.</p>
22 éves férfi a Tátra idei első áldozata
A férfi egyedül indult a túrára, ám nem adott jelet magáról, a telefonon sem volt elérhető. Ekkor az férfi apja jelentette az eltűnést a hegyimentőknek, akik azonnal a keresésre indultak. A keresésbe a szakemberek mellett önkéntesek is bekapcsolódtak. Az eltűnt férfit két órán belül megtalálták, de ekkor már nem élt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.