2017: az igazság éve?

Az év végeztével számtalan összefoglaló írás jelenik meg arról, milyen is volt 2016, és mit várhatunk 2017-től. A mögöttünk hagyott év kapcsán sokan temetik az „igazságot”, e lap hasábjain is. Ezzel részben vitatkozni szeretnék: sok vakmerő vállalás és nagy ívű vízió igazságtartalma derülhet ki szép lassan.

Sokan érvelnek amellett, hogy 2016 az igazság utáni korszak nyitánya: eszerint a populista politikusok felülkerekedtek a józan szakembereken, az embereket a tények helyett ködös víziók és álhírek kerítették hatalmukba. A pesszimista megközelítés szerint alapvetően ezeknek a negatív folyamatoknak köszönhető két sorsdöntő voksolás eredménye: Nagy-Britannia távozása az unióból, illetve az Egyesült Államokban Donald Trump felemelkedése. De a két angolszász országon kívül is lényegében mindenütt a nonkonformista, radikális és szélsőséges erők erősödését lehet látni.

Ezek a folyamatok valóban nem adnak okot sok optimizmusra, valóban komoly feszültségek állnak a politika színterén zajló események mögött, például a társadalmak jövedelmi kettészakadása, a középosztály gyengülése, a multikulturális társadalmi modellek óriási működési zavarai. Nagyjából ezek miatt „lázadt fel a fehér ember” az olyan jelszavak ellen, mint a liberalizáció, globalizáció. Nézzük mégis a 2016-ban bekövetkezett események két lehetséges pozitív következményét.

1) Relatíve békés módon (választások, szavazások, közvélemény-kutatások révén) vált nyilvánvalóvá és megkérdőjelezhetetlenné, hogy rendkívüli hiányérzet gyűlt fel a modern, fejlett világ átlagemberében. Lehetett volna ez máshogy is: gondoljunk 2006 Magyarországára, elég váratlanul kerültek elő az égő kukák, égő autók, gárdisták. De a Gorilla-ügy is váratlanul és durván rázta meg Szlovákiát, és zilálta szét a politikai struktúráját; dühvel teli utcai tüntetésekre itt is sor került. Az ilyen módon eldurvuló helyzetet és hangulatot már sokkal nehezebb konszolidálni.

2) Valós, de kontrollált hatalomhoz jutottak a fejlett világban azok az erők, amelyek egyszerű, „csodás” megoldásokat kínálnak a talajt vesztő középosztály számára. 2017 ilyen szempontból könnyen lehet, hogy az igazság évévé válhat: több politikai ideáról, mestertervről kiderülhet, hogy működik-e a gyakorlatban. Például a brexit fellendülést vagy süllyedést hoz-e Nagy-Britanniának? Tud-e az USA politikai értelemben sikeres „háborút” indítani azért, hogy a gyárak ne hagyják el az országot? Elég konkrét vállalásokat tettek a győztes angolszász politikusok, ami megkönnyíti a számonkérést.

Ezek mind annak a lehetőségét vetítik előre, hogy a fejlett világ valamiféle radikalizálódási folyamata megállítható. Ez viszont sokban múlik azon is, hogy képesek-e a politikai centrumot megtestesítő erők kezdeményezővé válni, cselekvőképességükben hinni. Remélhetőleg minél több ide sorolható politikus és véleményvezér hagyja maga mögött az olyan irritáló mondatokat, hogy szerintük mit miért nem lehet: miszerint a gyárak bezárása a globalizáció „velejárója”, a migráció pedig „megállíthatatlan”. A fejlett világ sok szakértője, politikusa, közéleti szereplője lett az ilyen mondatok rabja, és képezte át magát furcsa időjárás-jelentővé, legfőbb feladatának azt gondolva, hogy a világban várható folyamatokat minél meggyőzőbben magyarázza el, ahelyett hogy ideális irányba terelje azokat. A szinte hajszálon múló amerikai és angol szavazás eredménye azt is mutatja: még nem késő kilépni ebből a szerepből.