A szám a szerdai állapotot tükrözi, ám most már van, aki csak egy rövid időt tölt el a városban. Legutóbb öt személy hagyta el a várost, hogy Németországba utazzanak – tájékoztatta a sajtót Keszegh Béla (független) polgármester.
189 ukrajnai menekült él Komáromban
37 fő tartózkodik a Panoráma Hotelben, de vannak, akiket a közkikötő épületeiben szállásoltak el. „Teljes mértékben próbáljuk őket integrálni” – hangsúlyozta a polgármester.
Komáromban zömmel továbbra is édesanyák tartózkodnak a gyermekeikkel, nagyobb részüknek eleve itt élt egy ismerőse, barátja vagy rokona – jellemzően olyan személyek, akik az egészségügyben dolgoznak. A felnőttek közül többen már elhelyezkedtek különböző vállalatoknál, míg sok gyermek már óvodába vagy iskolába jár, illetve külön zajlik a szlovák nyelvre való tanításuk is.
Aki közülük ezt igényli, azok számára a város ebédjegyeket biztosít, amelyeket csak a helyi vállalkozásoknál lehet beváltani, támogatva ezzel a városban működő vendéglátóhelyeket is. Akiket nem a város lát el szállással, azok hét eurós napijegyet kapnak – akiket pedig igen, azok 14 eurót kapnak átalanydíjként.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.