<p>2013-ban alkalmazottai tíz százalékától válik meg Komárom városa. A városi hivatal és a városi cégek 160 alkalmazottja közül 16-nak szűnik meg a munkahelye.</p>
16 embert bocsát el a városháza Komáromban
Komárom |
Elsőként a nyugdíjasok, és a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozóktól válnak meg. Anton Marek polgármester szerint a leépítés a jelenlegi munkanélküliségi mutatók mellett nem a legegyszerűbb megoldás, de kénytelenek ehhez nyúlni, mivel 2012-ben a város anyagi problémái elmélyültek. A városnak csökkentek a bevételei.
Marek szerint gondot jelent a város gazdálkodásában a kormány és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának memoranduma is, mely szerint az önkormányzatoknak öt százalék bérköltséget, és tíz százalék szolgáltatási díjat meg kell takarítani. „Ez egy nagyon erős korlátozás, melyet nem lehet csak úgy győzni. Nem tudom elképzelni, melyik önkormányzat tud 15 százalékot csak úgy megtakarítani. Az ilyesmit könnyű mondani, de aztán majd meglátszik a foglalkoztatáson” – mondta.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.09.
Karácsony előtt két hazai cég dolgozóit is menesztik
2024. 12.08.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.