A feledi kulturális központ több mint ezer négyzetméter.
1,3 milliós tervek Feleden
Feled községe a helyi kulturális központ épületének rekonstrukciójára a felújítási tervből mintegy 1,3 millió eurót tervez lehívni az energiafogyasztás optimalizálását célzó projektre.
A feledi kulturális központ a falu központjában található és többfunkciós épületként működik. A polgármester elmondása szerint több mint ezer négyzetméteres építményről van szó.
„Konferenciákat, rendezvényeket és képzéseket szervezünk ide, illetve irodahelyiségek is találhatóak az épületben. A központ ad otthon a községi tanács üléstermének is. 2007 óta csak részleges felújítási munkákat végeztünk önköltségből, azonban ekkora beruházást nem tudunk önerőből kigazdálkodni” – részletezte Mihályi Gabriel polgármester.
Az önkormányzat sikeresen szerepelt a pályázók közül, és a történelmi, illetve a műemlék épületek felújítására kiírt pályázat keretében mintegy 1,3 millió eurót kérvényezhetnek a rekonstrukcióra. A projekt célja az energiafogyasztás csökkentése.
„Kicseréljük a tetőt, az ablakok és az ajtók is korszerűek lesznek, illetve a fűtés teljes átalakítására is sor kerül” – vázolta a polgármester.
Hozzátette, hogy az elektromos hálózatot cseréjét is támogatja a projekt. Az épület rekonstrukciója pénzügyi megtakarítást hoz az önkormányzatnak.
“Ebben az energiaválságban van mit csinálnunk, hogy egy ilyen hatalmas épületet fenn tudjunk tartani anélkül, hogy csökkentenénk az energiafogyasztást” – zárta gondolatait Mihályi Gabriel.
(tasr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.